Sport

2014.07.17. 12:00

Röplabda - Rutintalan volt az NB I-hez a VSA

Szombathely - A Vasi Sport Akadémia női röplabdacsapatának nem sikerült megőriznie NB I-es tagságát. Most az NB II-re készül Mucsi Péter együttese, amely elveszítette két meghatározó játékosát, Takács Dorotit és Bodovics Hannát.

Horváth Erika

Nagy volt az öröm a Vasi Sport Akadémiánál, amikor női röplabdacsapata egy évvel ezelőtt az osztályozón –a lehető legizgalmasabb módon – kiharcolta az NB I-be jutást. A 2009-ben alakult egyesület ötödik szezonját már a legmagasabb osztályban kezdhette – igaz, igencsak visszafogott bizakodással.

– Valójában nem voltak meg az NB I-hez szükséges feltételek, de az egy percig sem volt kérdés, hogy a lányoknak ezt a lehetőséget meg kell adni – szögezte le Mucsi Péter vezetőedző. – Szerettünk volna erősíteni, bíztunk abban, hogy a város mellénk áll, és találunk megfelelő szponzorokat is. Segítettek is teremmel – a Sugár úti csarnokban játszhattunk, edzhettünk –, de a beígért ötmillió forintos támogatásból csak kettőt kaptunk meg. Összességében majdhogynem önerőből kellett megoldanunk az NB I-et. A bizonytalan pénzügyi háttér miatt nem voltunk edzőtáborban, nem voltak felkészülési meccseink, a lyukas posztokra pedig nem tudtunk igazolni – az utánpótláskorú játékosainkkal mindent nem tudtunk megoldani.

Nyerni ugyan csak egyszer sikerült, de azért voltak örömre okot adó pillanatok. Balról Bodovics Hanna és Takács Doroti – ők már továbbléptek és NB I-ben folytatják–, illetve Sipos Vanda és Kiss Brigitta. Fotó: Horváth Csaba/archív

A két legrutinosabb játékos közül Mohl-Benesóczky Anna bokasérülése miatt december óta nem volt hadra fogható, Simon Juditot pedig végig kínozta a vállproblémája. Sok fiatalt dobtak mélyvízbe – az egyik legfiatalabb csapata a szombathelyieknek volt.

– A fiatalok sokat fejlődtek, a csapat többé-kevésbé azt nyújtotta, amit tud. Akadtak szép mérkőzéseink a nagyobb csapatok ellen –említhetném az MTK és az UTE elleni 2:3-at –, de a hozzánk hasonlóan alsóházi gárdák közül csupán egyszer, a Veszprém ellen győztünk. Ennek elsősorban a rutintalanság volt az oka – folytatta Mucsi Péter. – Viszont örömteli, hogy a 16 éves Takács Doroti nemcsak nálunk, hanem nemzetközi szinten is megállta a helyét. A junior Eb-selejtezők összesítésében ő bizonyult a második legeredményesebb nyitásfogadónak.

Az NB I-től való búcsú nem csak azzal járt, hogy most ismét az NB II-re kell készülni, hanem azzal is, hogy célkeresztbe kerültek a legjobbak.

– Az élő szerződéssel rendelkező, első ütő Takács Dorotit a Gödöllő viszi el, már csak a két egyesületnek kell megegyeznie. A center – még szintén középiskolás – Bodovics Hannát pedig a Vasas igazolta le.

Mint a vezetőedző elmondta, a többiek elvileg maradnak – még a továbbtanulás előtt álló Gőczi Boglárka jövője nem ismert –, és új játékosokkal kiegészülve kezdik meg hamarosan a felkészülést az október első hétvégéjén rajtoló szezonra. Két új játékos a négyes ütő Tóth Zsuzsanna és Fazekas Szilvia, akire a liberó poszton szeretnének számítani – mindketten a Központi Röplabda Akadémia csapatából érkeznek. A Szombathelyi Sportiskola serdülő korosztályú csapatából pedig hat–nyolc „végzős" kerül fel a közös junior-felnőtt keretbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!