Sport

2014.08.11. 13:15

A Körmend, a Sárvár és a Répcelak búcsúzni kényszerült az országos főtáblától

A labdarúgó Magyar Kupa országos főtáblájának első fordulójában a papírformának megfelelően elbukott a Körmend és a Répcelak. A megyei I-es CVSE viszont komoly bravúrt végrehajtva megyei rangadón búcsúztatta az NB III-as Sárvárt.

Tóth Gábor

Körmendi FC (megyei I.)–Gyirmót FC Győr (NB II.) 0-5 (0:2). – Körmend, 100 néző, labdarúgó Magyar Kupa, országos főtábla, 1. forduló, vezette: Molnár.

Körmend: Berke – Kurucz, TAKÁCS, KÓSIK, Balikó – Wágner (Balogh), MAKAI, TÖRÖK, Osvald (Burka) – SIPOS, Kondor (László). Edző: ifj. Molnár Károly.

Gólszerzők: Magasföldi (5.), Lengyel (35.), Cseri 2 (53., 85.), Beliczky 68. Az NB II egyik legfőbb bajnokesélyese maximális erőbedobással és hozzáállással játszotta végig a találkozót, így megérdemelten nyert. Egyben érvényesítette a papírformát a sportszerűen és szimpatikusan küzdő házigazdával szemben. Molnár Károly: – Próbáltunk becsülettel helytállni, pillanatnyilag ennyi volt bennünk, de bízom benne, hogy leszünk mi még a szituáció másik oldalán is.

Remek meccset, nagy csatát és hazai győzelmet hozott a Celldömölk–Sárvár megyei kuparangadó. Fotó: Gyuricza Ferenc

Celldömölki VSE (megyei I.)–Sárvár FC (NB III.) 3-0 (2-0). – Celldömölk 400 néző, vezette: Pillók.

CVSE: HEINER – VAJDA, BODOR, VARGA J. (PIRI), GYÖRKÖS, VIRÁG – MANGANELLI, SZUH – ENYINGI MARCELL, PUNGOR (BODA), ENYINGI MÁRK (LENDVAI). Edző: Koman Vladimír. Sárvár: Osvald Márkó – Csákvári, Potyi, Kovács Zs., Ambrus – Tancsics (Szemes), Máthé, Devecsery (Koronczai), Klauzer – Dallos, Osvald Márió (Fritz). Edző: Takács Gábor. Gólszerzők: Enyingi Márk (17.), Györkös (38., 11-esből), Enyingi Marcell (55.). Kiállítva: Potyi (37., Sárvár), Fritz (87., sárvár).

Ragyogó időben, szép számú közönség előtt indult a vasi kuparangadó. Nem estek egymásnak a csapatok, nagy taktikai csata folyt a pályán. A hazaiak jól megszervezték védekezésüket, átadták a területet a Sárvárnak, ám a vendégek nem tudtak mit kezdeni a mezőnyfölénnyel, a hazai tizenhatos előtt elfogyott a tudományuk. A Cell viszont a megszerzett labdákkal veszélyes ellentámadásokat vezetett, volt területe a gyors embereknek. Egy ilyen kontra végén a sárvári védelem hibáját kihasználva vezetést szereztek a hazaiak, majd az első félidő hajrájában Potyi buktatta a büntetőterületen belül Pungort amiért büntető és kiállítás járt.

A tizenegyest Györkös gólra váltotta, így megnyugtató előny birtokában vonulhatott pihenőre a CVSE. A szünet után folytatódott az első félidő koreográfiája: a Sárvár próbált támadni, mezőnyfölényt kialakítani, a Cell stabilan védekezett, igyekezett kontrázni. Az emberelőnyben lévő hazaiak ellen azonban az egyre hitehagyottabb Sárvár nem tudott helyzetet kialakítani, sőt egy látványos támadás végén tovább növelte előnyét, és ezzel végleg eldöntötte a találkozó sorsát, a továbbjutás kérdését a házigazda. Sőt az utolsó percekre egy újabb kiállítás után. Lelkes és taktikus játékával a Celldömölk megérdemelten borította fel a papírformát – és várhatja a második forduló sorsolást. Koman Vladimír: – Nagyon jó játékkal kezdtünk, taktikusan és lelkesen játszottunk, jól használtuk ki az adódó lehetőségeket. Takács Gábor: – Gratulálok a Cellnek, a továbbjutásuk megérdemelt, remélem idejében kaptuk a pofont.

Répcelaki SE (megyei I.)–Nagyatádi FC (NB III.) 0-1 (0-1). – Répcelak, 150 néző, vezette: Móri.

Répcelak: Marton – Baranyai, Németh G., Balassa, Fazekas – Orbán (Takács), HORVÁTH T., TÓTH DOMINIK, TAMÁSI – Csordás, Pungor (Tóth Dávid). Játékos-edző: Balassa Péter.

Gólszerző: Vukan Nikolics (41.).

Felújított gyepszőnyegen, vagyis remek körülmények között léptek pályára a csapatok. A házigazdák motivált, harcos játékkal lepték meg esélyesebb ellenfelükkel. A Répcelak stabilan védekezett, kontrákra rendezkedett be. A Nagyatád szenvedett, ám első – és mind utóbb kiderül utolsó – kapura lövéséből gólt szerzett az első félidő hajrájában. Ezzel meg is nyerte a mecset. A vendégeknek több helyzetük nem is volt, igaz, a házigazda sem jelentett sok veszélyt ellenfele kapujára. Elsősorban azért, mert rengeteg támadás elakadt lesen – szorgalmasan dolgoztak a partjelzők. Összességében a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna.

Balassa Péter: – Három hét közös munka után nem számítottam ilyen remek teljesítményre a srácoktól. Elégedett vagyok a játékkal, a hozzáállással is. Persze van még hova javulnunk, főleg támadásban vagyunk vékonyak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!