Sport

2014.11.27. 21:15

Sportszakmai napok az NYME-n

Szombathely - Nagy érdeklődés övezte a Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézete által szervezett sportszakmai napokat.

Horváth Erika

Három napon át a napi rutintól kicsit eltérő, mégis a hallgatók tanulmányaihoz is szorosan kapcsolódó programokat kínált a sporttudományi intézet. Az idei tanévben már országosan egységes rendszerrel, a NETFIT-tel mérik az iskolákban a tanulók fittségét. A pedagógusok túl vannak az ingyenes képzésen, az ország 3600 oktatási intézménye már mérőeszközcsomagot is kapott.

Az egyetemi sportcsarnokban kedden telt ház volt a Sárai Gabriella vezette gyakorlati bemutatón, ahol a hallgatók is megismerkedhettek a rendszerrel, majd később elméletben is szélesíthették ez irányú ismereteiket.

Egy másik nagy érdeklődéssel kísért program a Crosstraining volt – közel 150 általános és középiskolás diák, valamint egyetemi hallgató kóstolt bele a CrossFit bevezető – attól kisebb felkészültséget igénylő, amatőrök számára különböző szintű gyakorlatokból összeállított – ágába.

De a három nap többi része is a sportról szólt; volt könyvbemutató, itt hangzottak el a hallgatói TDK-előadások, szerveztek házi bajnokságokat, sőt a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének egyik tagjával, az olimpiai bajnok vízilabdázó dr. Faragó Tamással is találkozhattak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!