Sport

2014.12.19. 17:20

Halhatatlan sportolókat fogadott Celldömölk

Halhatatlan vendégeket fogadott a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület: Hegedüs Csaba és Faragó Tamás megőrizték kiváló formájukat.

Gyuricza Imre

Mindketten olimpiai bajnokok, világbajnokok és sikeres edzők. Az már nem is meglepetés, hogy a civil életben ugyancsak sikeresek, mindketten háromgyermekes apák. Kell ennél több? Egy jó hangulatú élménybeszámoló még jöhet, hátha elleshetünk tőlük valamit.

Hegedüs Csaba mesélt gyermekkori álmairól, bátyjával együtt kezdték a birkózást Sárváron, és ő elég korán határozottan kijelentette, hogy világbajnok lesz. Sorra következtek is az egyre jobb eredmények, Sárvár, Szombathely, majd a Vasas voltak az egyesületei. Közben a tanulásra is maradt ideje, TF szak-edzői, és jogi diploma, munkájában is sikeres, és a birkózószövetség elnökeként sok siker részese, kapitányként olyan játékosok sikereinek kovácsa, mint Kocsis Ferenc, Növényi Norbert, Sike András, valamint Komáromi Tibor.

Vízy András, Hegedüs Csaba, Faragó Tamás és Fehér László polgármester a celldömölki pódiumon. Fotó: Szendi Péter

Becenevei a birkózás világában Mr. Tus. Hegedus-tus – a szófiai világbajnokságon minden mérkőzését, összesen nyolcat – tussal nyerte meg, és ezt a teljesítményét senki nem tudta megismételni. Nyilvánvaló, hogy erre születni kell, nyilvánvaló, hogy őstehetség, de az is nyilvánvaló, hogy munka nélkül mégsem ért volna el semmit. Sokszor mentek haza sötét este Miklós bátyjával az edzésről, és a csillagokra felnézve képzelte maga elé az egész világot, amelynek majd bajnoka lesz. Elismerései számosak, Szombathely és Sárvár díszpolgára, több kitüntetés birtokosa, a legbüszkébb mégis pályafutására.

Az est másik résztvevője „Tonó", azaz dr. Faragó Tamás volt. A magyar vízilabda egyik legnagyobb egyénisége. Nem lehet nem észrevenni. Hatalmas termet, loboncos haj, és ha megszólal, arra oda kell figyelni. Ő is olimpiai és világbajnok, szintén a Vasasban sportolt, és miután többször is sikerre vezette a női válogatottunkat, a csúcson hagyta abba, mert megszülettek hármas ikrei. A sokáig bohém, sok-sok kalandba bonyolódott sztár hirtelenjében apa lett, és ezt a feladatot is ugyanolyan komolyan vette, mint versenyzői pályafutását – és edzői tevékenységét.

Nem hagyhatta ki a vissza nem térő pillanatot, ősz fejjel nem merenghet azon, hogy mi maradt ki gyermekei neveléséből, mert azt soha nem tudja bepótolni.

Csak előre tekint, soha nem mereng azon, hogy mi lett volna ha... Rá jellemző lépcsőházi felirat van társasházuk bejáratánál: „Kéretik a lábtörlőt megfelelő alapossággal használni." Aláírás: Dr. Faragó Tamás sk. A lépcsőház patyolat tiszta...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!