Sport

2014.12.09. 09:53

Szombathelyi úszó- és tornászsikerek az ausztráliai Nemzetközi Diákjátékokon

Lake Macquarie – Tovább folytatódott a szombathelyi sportolók remeklése a Nemzetközi Diákjátékokon. A hétfői négy érmet kedden további hat medállal fejelték meg az úszók és a tornászok.

Horváth Erika

Az Ausztráliában zajló 48. Nemzetközi Diákjátékokon a világ 80 városának képviseletében nyolc sportágban versenyeznek 12-15 éves gyerekek. Szombathely három sportágban küldött versenyzőket a távoli országba. Már a hétfői, első versenynap is csodálatosan sikerült, hiszen aranyérmet szerzett a lány tornászcsapat, illetve egyéni összetettben Dévai Boglárka, Székely Dóra pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az úszóknál Barta Márton nyert érmet – 400 m gyorson ezüstöt.

A keddi napon folytatódott a sikerszéria. Barta Márton ezúttal 200 m gyors- és 200 m pillangóúszásban is parádésan szerepelt; mindkét számban a legjobbnak bizonyult. 200 gyorson 1:54,82 perces idővel csapott elsőként célba, ugyanebben a számban Molnár Marcell is kvalifikálta magát a döntőbe, ő 2:03,78-dal ötödik lett. 200 m  pillangón 2:06,04 perc volt Barta Marci győztes eredménye. Szuák Ákos 100 m mellen 1:18,85-dal és Gönczöl Mátyás 50 m háton 34,47-dal nem jutott tovább. A Vízmű SC úszói még szerdán is rajtkőre állnak – három számban.

Barta Márton

A lány tornászok viszont a szerenkénti döntőkkel befejezték a szereplésüket – további két arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal gyarapították éremgyűjteményüket. A szervezők mind a 21 indulónak lehetőséget adtak a szerfinálékban. Az egyéni összetettben győztes Dévai Boglárka az ugrást és a felemás korlátot megnyerte, talajon pedig második lett az orosz Mazunina (13,65)  mögött. Székely Dóra a gerenda eredményhirdetésénél állhatott fel a dobogó harmadik fokára,  két orosz versenyző előzte meg.

A Szombathelyi Sportiskola tornászainak eredményei a szerenkénti döntőkben. Ugrás: 1. Dévai Boglárka 14,15 pont, 4. Székely Dóra 13,60, 13. Németh Boglárka 11,85. Felemás korlát: 1. Dévai 12,85, 4. Székely 12,35, 5. 10,90. Gerenda: 3. Székely 12,65, 7. Dévai 12,05, 10. Németh 11,50. Talaj: 2. Dévai 13,55, 6. Székely 12,70, 12. Németh 11,85.

Balról Dévai Boglárka, jobbról Székely Dóra (Fotó: Lengyák György)

Az atlétakülönítményből kedden ketten folytathatták a 100 m síkfutás középdöntőjében. A fiúknál Sárközi Dominik futamában harmadik lett, a 11,84 másodperc a kilencedik legjobb idő volt – egy helyezéssel csúszott le az A döntőről. A B döntőben nem tudta megismételni ezt az eredményt, 12,08-dal ötödikként ért célba – ami összességében a 13. helyet jelentette. A lányoknál Bede Petra futamában hetedik lett, a 13,60 nem volt elég a legjobb 16-hoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!