Sport

2015.01.06. 16:45

A főherceg is gratulált a futóknak

A főhercegi pár részvételével, nagyszabású ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult Alsó-Ausztria népszerű utcai futó rendezvénye a „Lauftour 2014” versenysorozat, amelyre hat vasi futó is meghívást kapott.

Horváth Erika

A Lauftour 2014-nek 11 állomása volt. Az óvodásoktól a veteránokig összesen 15 korcsoport profi és amatőr futói versenyezhettek. A klasszikus utcai rendezvények mellett terep- és hegyi versenyek is szerepeltek a programban. A pontozási rendszer arra ösztönözte a futókat, hogy a helyezéstől függetlenül az utolsó méterig küzdjenek, hiszen előfordulhatott, hogy egy szorosabb versenyben elért hatodik hely több pontot ért, mint egy másik verseny második helyezése, ahol az első helyezett nagy fölénnyel ért a célba.

Balról Nagy Imre, Nagy Máté, Csonka Gyula, Nagy Noémi, Nagy Dániel, Dino Struger főszervező és Wagner József (Fotó: Vasi Talentum)

Az egyes versenyeken számos dobogós helyet szereztek a vasi futók, a Lauftour 2014 összetett értékelésénél azonban csak azokat vették figyelembe, akik előzetesen neveztek a sorozatra és legalább öt futamot teljesítettek. A végeredményt a legjobb nyolc versenyen elért pontszámok összege alapján állapították meg. A viszonylag távoli helyszínek ellenére több Vas megyei versenyző is indult a sorozatban. Az ünnepélyes záró eseményre közülük hatan kaptak meghívást. Mivel a Lauftour 2014 a „Flame of Peace – Béke Lángja” mozgalom védnökségével zajlott, az ünnepélyes záró eseményen a mozgalom elnöke, Habsburg-Lotaringiai Herta és alelnöke, Habsburg-Lotaringiai Sándor főherceg is megjelent és személyesen adták át a díjakat.

A díjazott Vas megyei versenyzők összetett eredményei. M60: 4. Wagner József (Szombathely). M50: 4. Csonka Gyula (Csepreg), 6. Nagy Imre (Vasi Talentum Szombathely). U14: 2. Nagy Máté (Bolyai – Vasi Talentum Szombathely). U12: 3. Nagy Dániel (Bolyai – Vasi Talentum). Óvodás lányok: 5. Nagy Noémi (Weöres S. Óvoda – Vasi Talentum).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!