Sport

2015.04.30. 00:38

Kick-box: Dancsó történelmi aranya

A Kondor&Controll SE kiválósága, Dancsó Zoltán, valamint edzője, Koszogovits Mihály első lett a macedóniai kick-box világbajnokságon. A Classic KBC két bronzéremmel zárt.

Vastag Nándor

- Az egyik legkeményebb vb-men vagyok túl. A súlycsoportváltás minden küzdő-sportban meghatározó jelentőségű, és egyúttal a korábbi eredményeimet nem vették figyelembe, így nem voltam kiemelve - mondta Dancsó Zoltán. - Az első, a kanadai ellenfél ismeretlen volt számunkra, de jó ráhangolódás után simán hoztam a meccset. Utána a tavalyi light- és full-contact Európabajnok, a horvát Miskovic jött. Tudtuk, hogy a legjobb versenyző a mezőnyben, tőle tartottunk a leginkább. Két és fél menetig kőkemény küzdelemben fej fej mellett haladtunk, majd a végén a győzni akarás és a rutin a javamra döntött. Ez a siker meghatározónak bizonyult, teher nélkül folytathattam a vb-t. A másik két meccsem sem volt könnyű, de ezekre is jól ráhangolódtam, valamint a mozgásom és a technikám is összeállt. Egy ukrán után jött a döntő Bücher ellen, akit már többször legyőztem. A német próbált kezdeményezni, agresszívan támadott, de nem talált fogást rajtam, s közben mentálisan és fizikálisan is fölé kerekedtem. A vb legelején nem foglalkoztatott, hogy történelmi sikert érhetek el. A horvát legyőzése után viszont már azt mondtam, ha most nem jön össze a hatodik vb-cím, akkor soha. A döntő után pedig nagyon jól esett, hogy a világszövetség elnöke, Ennio Falsoni is gratulált, de mások is odajöttek hozzám ünnepelni, fényképezkedni. Megkockáztatom, nem mostanában döntik meg a csúcsom.

- Mint Zoli mondta, a hatodik vb-címről nem nagyon beszéltünk korábban, de mindent megtettünk, hogy meglegyen - fogalmazott Koszogovits Mihály. - Teljesen megérdemelten szerezte meg az aranyérmet, nagyon büszke vagyok rá. Remek sportember, a kick-boxban nincs olyan edző, versenyző, aki ne ismerné. Annak is örülök, hogy a világraszóló sportsiker elérése közben ott lehettem mellette. Máthé Attila a tavalyi Eb-győztessel szemben jól helyt állt, de szoros meccsen kikapott. A vb jó alkalom volt neki tapasztalatszerzésre. A veteránoknál átszervezték a súlycsoportokat - kilenc helyet öt lett, hogy élesebb legyen a küzdelem - így a -84 kg-ba kerültem. Az Európa- és világbajnok Zimmermannt taktikus versenyzéssel, végig vezetve győztem le, Kuzakov fölé jó lábtechnikával kere-kedtem, míg Baumgartner ellen az utolsó fél percben fordítottam több rúgásnak köszönhetően. A tavalyi Eb-cím után a vb-n is bizonyítani akartam, és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Ez a vb edzői és versenyzői szempontból is pályafutásom csúcsa.

A vb-re önerőből utazott Classic KBC-ből kick-lightban Pődör Csaba (94 kg) két meccs után, míg a veterán light-contactban edzője, Mayer Gábor (-94 kg) egyből a négyből indulva szerzett bronzérmet. Ugyanitt dr. Gelesits Tibor (-74 kg) a negyed-, felnőtt lightban Wappel Tibor (94 kg) a nyolcaddöntőben kapott ki első meccsén.

- A felkészülés nem sikerült túl jól, mert sokat kellett dolgoznom, de reménykedtem benne, hogy összejöhet az érem - mondta Pődör Csaba. - Sikerült is dobogóra állnom, pozitív élményekkel, elégedetten jöttem haza, bár alakulhatott volna másként is a vb. Az első meccsen megsérültem, egy rúgás után könyö-köt, vagy térdet találhattam el, amitől bedagadt a bal lábfejem. A mérkőzés hevében észre sem vettem, de utána hiába jegeltem, csak fájdalomcsillapítókkal tudtam vállalni az elődöntőt. De ott is kemény meccset vívtam, és csak szoros küzdelemben maradtam alul. Talán lehetett volna egy-két dolgot másként is csinálni, de reálisan nézve örülök a bronzéremnek.

- Jó döntésnek bizonyult kivinni Csabit a vb-re - fogalmazott Mayer Gábor. - Az első meccsén az olasz ellenfél nem bírta a tempót, a harmadik menetben feladta a küzdelmet. Utána az első menetben még vezetett a Eb- és vb-címvédő ellen, de a lengyel Wszelak fej fej melletti, izgalmas csatában fordított. Csabi 37 évesen az egyik legidősebb induló volt a normál kategóriában, meg is sérült, ezért nagyon szépen csillog az érem. Én a későbbi győztes bolgár mestertől kaptam ki, de nem bánkódom a sorsolás miatt, örülök Csabi sikerének. Gelesits Tibinek sem volt szerencséje a sorsolással, de első világversenyén tisztességgel helyt állt. Wappel Tibi is jó meccset vívott, a meccs elején vezetett is, és csak később húzott el tőle ukrán riválisa. Megjegyzem, a vb előtti szerdán még úgy volt, a válogatott tagjaként utazik Skopjéba, ám két nappal az indulás előtt jött az e-mail, hogy neki is fizetnie kell a vb-részvételért. Méltánytalannak és igazságtalannak tartom, hogy egy 2001 óta válogatott kerettag, Eb- és vb-győztes versenyző ügyét indoklás nélküli levélben rendezik el.

A Castrum SEC-Dinamica SE képviselője, Dancsecs Bojána (-65 kg) címvédőként utazott Macedóniába, ám az első mérkőzése után, a nyolc között befejezte szereplését.

- Megtettünk mindent, mind fizikálisan, mind mentálisan felkészültünk a vb-re. Ott azzal az orosz lánnyal találkozott, aki a tavalyi Eb-n lefejelte, mégis továbbjutott a döntőbe. Talán túlságosan revánsot akart venni rajta; a kemény meccsen Bojána sok figyelmeztetést kapott, amiért leléptették. Még fiatal versenyző, és tanulnia kell, hogy nem szabad túl vehemensnek lennie, mert az fordítva is hathat - értékelt az edző, Andorka Imre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!