Sport

2015.05.18. 11:18

Bronzérmes az NLG - Negyven csapat focizott a vépi országos döntőben

Két napon át negyven középiskolás csapat versengett a labdarúgó diákolimpia V–VI. korcsoportos országos döntőjében Vépen. A sikeres, zökkenőmentes lebonyolítás mellett a Vas megyeiek – a Nagy Lajos Gimnázium lánycsapata révén – egy bronzéremnek is örülhettek.

Horváth Erika

Már pénteken megérkezett a Telekom diákolimpia országos döntőjébe jutott húsz fiú és húsz lánycsapat – mintegy négyszáz középiskolás – kísérőikkel Vépre. Szombaton és vasárnap óriási forgatag kerekedett a városi sporttelepen, illetve annak szomszédságában, a mezőgazdasági szakképzőben. A két nap alatt a nyolc pályán összesen 64 meccset bonyolítottak le – zökkenőmentesen.

– Vép ideális helyszín erre a rendezvényre, hiszen minden egy helyen van, itt oldottuk meg az étkezést is, a csapatok háromnegyedének pedig a szállása is itt volt. Az időjárás a borúlátó előrejelzések ellenére tökéletes volt, remekül előkészített pályák várták a csapatokat, mindenki elégedett volt, a játékvezetők működését sem érte panasz. Úgy érzem, nagyszerűen helytálltunk – összegzett Pálóczi László főszervező, a Vas Megyei Diáksport Egyesület elnöke.

Ami az eredményeket illeti; a lányoknál a megyei győztes Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium mellett a Bács-Kiskun megyeiek távolmaradása miatt a Szentgotthárdi III. Béla Szakképző Iskola és Kollégium csapata is képviselhette Vas megyét. A sorsolás szeszélye folytán egy csoportba került a két vasi gárda. Az NLG egy nagyarányú vereséggel nyitott a budapesti Szent-Györgyi ellen (1-8), a folytatásban azonban mindhárom meccsét megnyerte – a III. Bélát 6-1-re, a pápai Petőfi gimnáziumot 4-0-ra, a jászberényieket pedig 4-1-re győzték le –, így csoportmásodikként bejutottak a legjobb nyolc közé. A szentgotthárdiak négy csoportmeccsükből kettőt tudtak megnyerni – a Jászberényt 1-0-ra, a Pápát 8-0-ra verték, a NLG elleni vereség után a fővárosiaktól is kikaptak (3-6). A D csoport harmadik helyezettjeként a 9–12. helyekért folytathatták. Miután a további két meccsüket megnyerték, a gyöngyösieket 2-1-re, a váci Madáchot 4-1-re győzték le, a kilencedik helyen zártak. A szombathelyiek a negyeddöntőbeli akadályt is simán vették, a tatai Eötvöst 4-1-re múlták felül. Az elődöntőben a későbbi győztes győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma ellen 2-1-re vezettek, de a végjátékban 2-3-ra fordított az esélyesebb rivális. Így az NLG-sek a bronzcsatában lettek érdekeltek, amit nagy fölénnyel, 5-1-re meg is nyertek a székesfehérvári Tóparti ellen.

A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium bronzérmes csapata. Állnak (balról): Boros András testnevelő, Magyar Vanda, Szakonyi Emese, Horváth Natália, Peitli Viktória, Pungor Laura. Középen: Csépke Dominika, Kiss Zsófia, Asbóth Mónika, Tancsics Zsófia. Elöl: Kopácsi Mirtill (Fotó: Ohr Tibor)

– Le a kalappal a lányok előtt, az elvárható maximumot hozták ki magukból – értékelt Boros András testnevelő. – A csapatunkban csupán három igazolt labdarúgó van, a többiek más sportágbeliek. Magyar Vanda, Szakonyi Emese és Kiss Zsófia nagyon leterheltek, előbbi kettő a múlt héten a korosztályos válogatottal szerepelt.

A három viktóriás lány a hétvégén hét meccset tudott le a diákolimpián, a vasárnapi eredményhirdetés után pedig siettek vissza Szombathelyre, az UTE elleni bajnokira.

A bronzérmes NLG csapata: Asbóth Mónika, Csépke Dominika, Horváth Natália, Kiss Zsófia, Kopácsi Mirtill, Magyar Vanda, Peitli Viktória, Pungor Laura, Szakonyi Emese, Tancsics Zsófia. Felkészítő: Boros András.

A 9. helyezett III. Béla szakképző csapata: Bornemissza Anita, Horváth Ildikó, Kardos Alexandra, Malomgéczi Bianka, Németh Kitti, Sebestyén Zsófia, Siklér Kinga, Szabó Nikolett, Zsohár Szabina. Felkészítő: Dömötör Tamás.

A fiúk húszcsapatos mezőnyébe is sikerült becsúsznia még egy Vas megyei gárdának. A megyei első III. Béla szakképző mellett a nógrádiak helyén indulhatott a Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (SZOI).

A fiúknál negyedik helyezett Szentgotthárdi III. Béla Szakképző Iskola és Kollégium csapata. Hátul (balról): Andrejek Szabolcs, Szukics Marcell, Lénárt Zoltán, Soós Attila, Némethy Zsolt edző. Középen: Horváth Alex, Szabó Bence, Repnyák Krisztofer. Elöl: Szukics Máté (Fotó: Ohr Tibor)

A SZOI a B csoportban két győzelemmel és két vereséggel zárt: első két meccsén kikapott a Lentitől (1-2) és a Miskolctól (1-7), utána viszont legyőzte a székesfehérváriakat (3-0) és az egrieket (2-1) is.

Csoportharmadikként a 9–12. helyért folytathatták a gotthárdiak. A Szolnokot legyőzték 3-0-ra, a Váctól viszont kikaptak 3-1-re – összességében a tizedik helyen fejezték be az országos döntőt.

A III. Béla a D csoportban csak egyszer botlott meg, 1-0-ra kikapott a szekszárdi Csapótól, ám a Kaposvárt 5-0-ra, a Gyulát és a Nyíregyházát egyaránt 3-1-re győzte le. Csoportmásodikként a vasiak résztvevői lehettek a negyeddöntőnek: a tataiak 1-0-s legyőzésével a legjobb négy közé is bejutottak; a finálétól a későbbi aranyérmes budapesti Dózsa ütötte el őket (0-1). Sajnos érem végül nem került a szentgotthárdiak nyakába, mert a bronzmérkőzésen is – akárcsak a csoportkörben – alulmaradtak a szekszárdiakkal szemben.

A 4. helyezett III. Béla szakképző fiúcsapata: Andrejek Szabolcs, Bajzek Márk, Horváth Alex, Lénárt Zoltán, Repnyák Krisztofer, Solymosi Valter, Soós Attila, Szabó Bence, Szukics Máté, Szukics Marcell. Felkészítő: Dömötör Tamás, Némethy Zsolt.

A 10. helyezett SZOI csapata: Dancsecs Mátyás, Dancsecz Tamás, Farkas Balázs, Herczeg Dominik, Pető Balázs, Polly Dániel, Szakács Gábor, Szívós Martin. Felkészítő: Pável Tamás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!