Sport

2015.05.09. 20:51

Oktatófilm volt az 1:4!

Az ötvenes évek elejétől követem a Haladás labdarúgóinak szereplését. Először csupán szürke, aránylag csendes szurkolóként, majd – közel négy évtizeden keresztül – újságíróként.

Bodor Ferenc

Ez már jóval mozgalmasabb, mondhatnám, közelebbi kapcsolatot jelentett. Jóformán mindenütt ott voltam, ahol a zöld-fehérek felléptek. Voltak kudarcok is, de bennem inkább a szép élmények maradtak meg. Szerényen fogalmazva, a magyar szinten nagyon jó futballisták mindennapjait követhettem. Egészen közelről.

Úgy hozta a sors, hogy hosszú ideig nem láthattam élőben a Haladást. Tavaly május óta múlt szombaton voltam újra a Rohonci úti lelátón. Nemcsak a csapatnak, hanem számomra is nehéz időszak volt ez. De nem ez a lényeg. Hanem az, amit a Debrecen–Videoton meccs előtt Kovács Ferenctől hallottam. A Videotont harminc évvel ezelőtt az UEFA Kupa döntőjéig vezénylő mestert az erre a nagyszerű sorozatra emlékezve köszöntötték. Így reagált: „Valóban jó visszaemlékezni, de egyben szomorú is vagyok, hogy ennyi idő után is az évtizedekkel korábbi focit lehet köszönteni. Mert a mostanit..."

A nem éppen rózsás helyzetben lévő Hali a tabella utolsó helyezettjét, a Dunaújvárost fogadta. Kit verünk meg, ha nem ezeket? – ez volt a szurkolói vélemény. De a fontos meccs ellenére sem voltak sokan a lelátón. Aztán a várakozással ellentétben befűzték nekünk a képzeletbeli oktatófilmet. Nem mi oktattuk a focit, hanem ez ellenfél. Borzasztó volt nézni. Az volt az érzésem, hogy az említett évtizedek alatt ennyire gyenge Haladást nem láttam. Elkezdtem olvasni és nézni a neveket. Odaát legalább hat, míg itt mindössze három olyan labdarúgót találtam, aki a régi időkben is magára húzhatta volna ezt a régóta zöld-fehér színű mezt. Amikor a negyedik gól is a hazai hálóban táncolt, lesétáltam a mostani sajtótájékoztató helyszínére. Gondolatban elsőként a Cserga-féle csapat labdarúgói jutottak eszembe, akiket a hosszú távolléte után Magyarországra visszatérő Puskás Öcsi a vele készült interjúmkor név szerint sorolt. Aztán a továbbiak, a Tátrai-, Thomann-, Sárosi-féle csapatok, Hegedűs, Halmosi, Kereki, Király, Hauzer – elnézést kérek azoktól, akik szintén megérdemelnék nevük felsorolását. A kupaezüstöket szerző, a Török Péterrel Nehru Kupát megnyerő, a milánói San Sirót, a svájci Bernt, Máltát, Svédországot, Ausztriát és sok más országot, várost tétmeccsen megjáró Haladást soroltam emlékeimben. És jött újra a jelen, a VIP-terem hangulata, ahol fontos beosztású, nem Haladás-vezető dohogott. Anyagi dolgok is szóba jöttek, amit nem nagyon értettem soha, meg nem is éreztem munkámhoz tartozónak. Mindenki bosszankodhatott volna, de jórészt a csalódottság miatt magukba roskadt emberek töltötték meg a termet. Aztán megszólaltak az edzők. A játékosként általam sokra tartott Kuttor Attila azt is mondta, a 0:3 utáni játékra lehet építeni. Akkor az a ház – gondoltam – soha nem épül fel, hiszen már most is romokban hever. Aztán két nap múlva a még stabilnak látszó három oszlopot is ledöntötték. Kész, vége – suhant át az agyamon –, ez már a búcsú pillanata. Megszokhattam az évtizedek során az élvonaltól elköszönéskor feltámadó érzéseket, sokszor láthattam a szomorú tekinteteket. Aztán meg újra a reményt. A legendás edző, Lakat doktor által sokat emlegetett retúrjegyet, ami visszavisz oda, ahonnét elindultál. Vagy talán mégsem. Győrben, meg a további három meccsen új – immár a negyedik – edző, Mészöly Géza ül a kispadon. Nem irigylem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!