Sport

2015.07.03. 18:26

Világbajnok tekéző Répcelakon: Zapletán Zsombor segíteni szeretne az előrelépésben

Répcelak – Az új szezon csak szeptemberben kezdődik, de Répcelakon már most is nagy a várakozás: vajon mennyit tud segíteni a háromszoros bajnoki bronzérmes csapatnak Zapletán Zsombor? A kétszeres csapatvilágbajnok reméli, hogy sokat.

Horváth Erika

A Répcelaki SE szuperligás tekecsapatának bankettjén már hazai játékosként vehetett részt az új szerzemény, Zapletán Zsombor. Bemutatkoznia ott persze nem kellett, hiszen tekeberkekben a magyar válogatott, illetve az élcsapat Szeged egyik húzóembereként mindenki jól ismeri.

A világ élmezőnyébe tartozó Zapletán Zsombor optimistán érkezett a Vas megyei csapathoz. Fotó: Horváth Erika

– A Répcelak edzője, Kiss Zsolt egy nagyon szimpatikus és konkrét ajánlattal keresett meg. Úgy döntöttem, eljött a váltás ideje – válaszolta a 30 éves tekés az azt firtató kérdésünkre, miként jutott arra az elhatározásra, hogy elhagyja a világ egyik legjobb csapatát. – Tiszta szívből mondom, hogy nehéz otthagyni a szegedieket. Remek társaság, egytől egyik kiváló sportemberek. Felértünk a csúcsra, nyertünk világkupát, Bajnokok Ligáját többször. Csak köszönettel tartozom nekik. Összesen tíz évet töltöttem ott két részletben. Hét év után Olaszországban profiskodtam öt esztendőt, az utóbbi három szezonban aztán ismét a Szeged színeiben játszottam. Most viszont itt az új kihívás – mindent megteszek, hogy a répcelakiak belém vetett bizalmát megháláljam.

Zapletán Zsombor korosztályos éveiben is magyar válogatott volt. Pedig nem itt született.

– Szerbiában, a Vajdaságban, Zentán születtem. Édesapám a helyi egyesület elnöke volt – még most is az. Én pedig jól nevelt kisfiúként jártam a mérkőzésekre. És amikor csak lehetőség adódott, gurítottam is párat. Annyira megtetszett, hogy elkezdtem rendszeresen edzeni. Mondták, hogy van hozzá tehetségem, de a gyors sikerek is további lendületet adtak. Amikor eljött a továbbtanulás ideje, a családdal úgy döntöttünk, hogy 15 évesen Magyarország felé veszem irányt, és itt próbálok szerencsét. A szüleim és a testvérem a mai napig Szerbiában élnek. Így kerültem Szegedre. az egyik gimnáziumba, illetve a Szegedi TE-be serdülő játékosként. Végigjártam a szamárlétrát a felnőtt korosztályig a klubban és a válogatottban is. 21 éves voltam, amikor felnőtt válogatott lettem – kivittek a 2006-os szkopjei egyéni világbajnokságra.

Zsombor egyéniben még nem, de csapatban már öt érmet is szerzett a világbajnokságokon.

– A dobogó minden fokán álltunk már. Van két vb-aranyam, egy ezüst és két bronz is. Utóbbiból az egyiket idén szereztük. Nagy volt az elvárás a szövetség, de a magunk részéről is, hiszen címvédőként utaztunk ki. Nagyon kevésen múlott, hogy nem játszottunk döntőt. Akkor egy kicsit csalódottak voltunk. De most már úgy gondolok vissza arra a harmadik helyre, hogy szép eredmény, meg kell becsülni. Szerintem nagyon sok csapat cserélne velünk. Persze adott a feladat, hogy két év múlva újra mi legyünk az elsők. Van még egy nagy célom: hogy egyéni vb-n is felállhassak a dobogóra. Egyszer már majdnem sikerült, Lesznóban, 2012-ben nagyon közel voltam hozzá. Néhány fával maradtam le a dobogóról, negyedik lettem. De nem viselt meg, hiszen éppen egy szegedi csapattársam, Kiss Norbert előzött meg. Jövőre egyéni vb következik. De előbb a válogatottba kerülésért kell megküzdeni, csak utána a minél jobb eredményért. Jelenleg három-öt olyan játékos van a világon, aki mindig topon van. Én nem sorolom magam közéjük, de úgy gondolom, a legjobb húszban benne vagyok. Az egyéni csúcsom 714 fa, egy olasz bajnoki meccsen sikerült 700 fölé kerülnöm. Volt már azóta 690, többször 680-ak is. A nemzetközi élmezőnyben nagyon picik a különbségek; mindig a pillanatnyi forma dönt.

Előbb azonban a magyar bajnokság következik. Vajon el tud-e mozdulni a harmadik helyről a Répcelak – persze felfelé?

– Abszolút reálisnak tartom, hogy a bronzérem a minimális célkitűzés, és a harmadik helyek után szeretne a csapat feljebb lépni a dobogón. Úgy gondolom, hogy sikerülhet – egy jó átlaggal segíthetnék ebben. Bár egy nagyon kiélezett bajnokság elé nézünk – a Répcelakon kívül több csapat is erősödött. És szerintem, bár Kakuk Leventével eljöttünk, a Szeged sem gyengült. A többiek maradtak és egy fiatal, ambiciózus szerb világbajnokot is igazoltak. Nagy rivális lesz még a Zalaegerszeg, a Győr és a Ferencváros is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!