Sport

2015.09.11. 11:54

Indulnak a sakkórák - Vasárnap az NB II. rajtol három Vas megyei csapattal

Megyei körkép - Vasárnap az NB-s sakk csapatbajnokságok közül az NB II-ben kezdődik meg a pontvadászat.

Horváth Erika

Egyelőre csak a hat NB II-es csoportban kezdődik meg a sakk csb (az NB I/B október 18-án, az NB I. pedig csak november 7-én rajtol). Az NB II. Széchenyi-csoportjában a 2015/2016-os szezonban is 12 csapat szerepel, amelyből három a Vas megyei.

A Haladás-Infraplan II. csapata nagy fölénnyel (98 ponttal) nyerte meg az előző bajnokságot, és feljutott az NB I/B-be. A zöld-fehéreknek most a III. gárdája játszik ebben az osztályban. Mint Pergel László szakosztályvezető elmondta, ezúttal az az elsődleges céljuk, hogy ifjúsági sakkozóiknak minél több lehetőséget adjanak a biztos bentmaradást várják tőlük.

A Sárvári Sakk Club SE 66,5 ponttal az ötödik helyet szerezte meg a 2014/2015-ös szezonban.

- Két játékosunk, Egri László és Czupor Attila a Haladásba igazolt. Ugyan érkezett is két sakkozó Zsiros György Mezőberényből költözött Sárvárra, Egri Zsolt pedig eddig a Püspökladány csapatában játszott játékerőben gyengültünk. Bízom abban, hogy a fiataljaink még jobban szárnyra kapnak. Ezzel együtt vérmes reményeink nem lehetnek, ismét a középmezőnyt célozzuk meg - mondta Gergácz Balázs, a sárváriak edzője.

Az előző pontvadászatot 51 ponttal a tizedik helyen záró Arborétum Herény SE szakvezetője hasonló szereplést vár az új évadban is.

- Kiesési gondunk nem volt, az erőviszonyokat tekintve jól teljesítettük - utalt az elmúlt bajnokságra Szalay István. - Szeretnénk idén is hasonló eredményt, de nem lesz könnyű, mert már nem számíthatunk azokra a játékosokra, akik kölcsönben voltak nálunk a kettő helyett most ismét három csapatot versenyeztető Haladásnak is szüksége van rájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!