Sport

2015.10.10. 10:35

Matematika vagy fogadás

A vasárnapi kínálat a válogatott mérkőzésekből és néhány alacsonyabb osztályú bajnokságból áll, így nem igazán tobzódhatnak a fogadók, de néhány meccset azért szemügyre vettünk.

Török Tibor

Az Eb-selejtezők nem csak a futballról, hanem a matematikáról is szólnak, szóval, aki fogadni szeretne, az keresse meg a vonatkozó elemzéseket, mielőtt kisebb-nagyobb összegekkel megküldi ezeket a meccseket.

A kísértésnek azért nem tudtunk ellenállni, ám a Finnország–Észak-Írország meccshez inkább csak a megérzés miatt szólnánk hozzá. A mondás úgy hangzik, hogy a házigazda nem kap ki, különösen azután, hogy majdnem nyert Romániában. A kapitánycserét követően a finnek egész jól teljesítenek, a vendégek pedig kezdhetik foglalni a szállást jövő nyárra, mivel biztosan Eb-résztvevők. A kérdés az, hogy jók-e a vendéglátók a győzelemre, vagy egy baráti 1-1-el le tudják a felek a meccset – Finnország már nem léphet feljebb.

Cercle Brugge-Eupen. A belga másodosztály rangadója megér egy kis aprópénzt, a harmadik helyezett fogadja az elsőt, egy pont van közöttük, az oddsok nem rosszak, nem látunk olyan indokot – azonkívül, hogy nem egyszerű meccs –, hogy ne próbáljuk meg. Szerintünk elég sanszos a hazai győzelem, így aztán akár szólóban is elmehet a H kimenetel. Jobban megnézve a feleket azt látjuk, meglehetősen gólerős csapatokról van szó, így aztán a magasabb gólszámokkal is operálhatunk. Hogy mennyivel, az már a szabadon választott gyakorlatok közé tartozik, nem árt figyelembe venni, hogy éles a találkozó.

Roeselaere-Lierse. A viszonylag magasabb oddsok miatt akadtunk le a találkozónál, kíváncsiak voltunk miért adnak sokat a hazai győzelemre, és miért relatív kicsi a vendégek vendéggyőzelem mutatója. Megvalljuk a frankót, nem lettünk okosabbak, annyi látszik, hogy a házigazda inkább házon kívül teljesít jobban, míg a vendégek megverték a jelenlegi listavezető Eupent idegenben. Amúgy nem mondhatni, hogy túl tigrisek lennének, így aztán hiszünk a bukmékereknek, akik azt sugallják, hogy bármi lehet, de iksz nem annyira. Azaz HV kéteséllyel talán elmegy, ha nincs jobb ötletünk és mindenképpen fogadni akarunk a vasárnapi húsleves után.

Tyumen–Volga Asztrahán Az orosz másodosztály elég messze van, de hát ezen a hétvégén nem válogathatunk szabadon, mint ahogyan azt már rögzítettük Két közepes csapat találkozik, egyedül abban bízunk, hogy a mutatók alapján az erősebbnek tűnő vendégek nyernek. Az idén tavasszal a kupában is és a bajnokságban is találkoztak, mindkétszer a Volga győzött. Ha megtesszük, akkor inkább kétesélyben pakoljuk (döntetlen-vendég) ez a felállás talán nem tűnik annyira rossz ötletnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!