Sport

2015.10.15. 17:29

Női röppályán: Két szombathelyi csapat az NB II-ben

Szombathely - A hétvégén megkezdődik a női röplabdázók 2015/2016. évi NB II-es bajnoksága. Az előző szezonhoz hasonlóan a nyugati csoportban két szombathelyi csapat is van.

Horváth Erika

A 2015/2016. évi bajnokságot két csoportban összesen 15 csapat kezdi meg. A nyugatiban nyolc együttes nevezett, közülük ezúttal is kettő a szombathelyi. Mint korábban megírtuk, most a Haladás VSE és a Vasi Sport Akadémia alkot közös csapatot, a SZoESE pedig önállóan nevezett.

A HVSE/VSA-t a tavaly a csoportban ezüstérmet szerző VSA edzője, Mucsi Péter irányítja. (A VSA mindvégig versenyben volt az első helyért, az utolsó fordulóban dőlt el a dobogós helyek sorsa. A szombathelyiek végül két ponttal maradtak el a Veszprémtől.)

Bodzer Attila, a SZoESE együttesét irányítja. Fotó: Unger Tamás

– Az előző idénybeli csapatunkból egyetlen játékos távozott, Horváth Zita Kaposvárra igazolt. A keretünk jelenleg 18 fős, négy sportiskolás fiatallal – Dancsecs Nikivel, Demény Lizával, Demény Laurával és Zoltán Annával – bővültünk, illetve visszatért hozzánk egy régi játékosunk, Kecskés (most már Petre) Andrea, aki besegít. ha kell – mondta Mucsi Péter. – Az ellenfeleink egy kivétellel a régiek; a Balatonfüred alakított csapatot, amellyel az NB I-be jutást célozzák meg. A tavalyi két nagy riválisunk közül a csoportgyőztes Veszprém meggyengült, a harmadik Közgáz viszont erősödött. Mi heti öt edzéssel készülünk, a munkában Bodovics Árpád és Antonio Mircea Petre is segít nekem. Összességében az 1–3. hely elérését tűztük ki célul.

A SZoESE – még a Haladás VSE-vel közös csapattal – az előző idényt az utolsó helyen zárta. A sikertelenségben jócskán közrejátszott, hogy a szövetség visszavonta az egyetemi csarnok hitelesítését, és amíg meg nem oldották a hálótartó oszlopok süllyesztett rögzítését, addig nem játszhattak hazai pályán. Illetve adminisztrációs félreértés miatt kétszer nem engedték pályára játékosaikat. De ez már a múlt. Kezdődik az új szezon kissé átalakult és már csak a SZoESE égisze alá tartozó játékoskerettel.

Mucsi Péter, a HVSE/VSA vezetőedzője. Fotó: Szendi Péter

– A tavalyi NB II-es csapatból négyen búcsúztak el tőlünk. Baukó Éva a munkája miatt, Kovács Adrienn soproni tanulmányai miatt abbahagyta a játékot. Befejezték az egyetemet Szombathelyen a Szalontai ikrek, Eszter és Petra, visszatértek Sopronba, ott dolgoznak. De ők ketten bármikor szívesen állnak a rendelkezésünkre – mondta Bodzer Attila, a SZoESE edzője, aki jelenleg 16-os kerettel dolgozik. – Négy lány most kezdte az egyetemet: a feladó Gulkai Zsófia Veszprémből érkezett, Rákóczi Alexandra Sopronból. Szecsődi Tímea és Nagy Jennifer egykor sportiskolások voltak, most bejelentkeztek, hogy újra szeretnék kezdeni a röplabdát. A csapatunkban négy a felnőtt korú játékos, a többiek középiskolások. Illetve Ilics Katalin vezetésével közel húsz 9–12 éves gyerek is röplabdázik nálunk. A felnőttekkel és a juniorokkal heti három edzéssel készülünk. Úgy vélem, hogy koncentrált játékkal a dobogó közelébe érhetünk.

Az alapszakasz oda-visszavágókból áll, utána a rájátszásban még egy kör lesz, a pályaválasztói jogot az alapszakaszbeli helyezésük alapján kapják a csapatok. A keleti és nyugati csoport első helyezettjei az NB I-be jutásért játszanak. A győztes célba ér, a vesztes pedig kap még egy lehetőséget egy, az NB I. utolsóelőttije elleni osztályozóval.

A HVSE/VSA szombaton, hazai pályán (Sugár úti csarnok, 17.00) a PTE-PEAC ellen kezd, a SZoESE vasárnap Balatonfüreden játszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!