Sport

2015.10.18. 17:16

Sikeres rajt - A szombathelyi csörgőlabdások a bajnokság 3. helyén állnak

Hivatalos mérkőzéseken is bemutatkozott a Őrvidék SC nem régiben verbuválódott csörgőlabda csapata.

Szombathelyi Médiaközpont

A vak, valamint látássérült sportolókból álló együttes az NB I/B-csoportjában lépett pályára, ráadásul hazai környezetben. Az egész napot betöltő program keretében öt együttes szerepelt, még pedig úgy, hogy mindenki játszott mindenkivel.

Fotó: Szombathelyi Médiaközpont

A vasiak az első 2X12 perces meccsüket 15:8 arányban elveszítették a Tatabánya gárdájával szemben. Ezt követően azonban lábra kaptak és a Sárospatak, valamint a Nyíregyháza ellen is „leléptetéssel” nyertek. A szabályok szerint ugyanis 10 gólos különbségnél a hátralévő játékidőtől függetlenül véget érnek a találkozók. A nap utolsó összecsapásán az Őrvidék SC a veretlen Pécs csapata ellen játszott és csak óriási csatában kapott ki 20:19-re. Ez pedig azt jelentette, hogy a szombathelyiek az első bajnoki fordulót követően a harmadik helyen állnak. A következő kört novemberben, Budapesten rendezik majd, ahol tovább szaporíthatja győzelmei számát az újonc vasi együttes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!