Sport

2015.12.29. 13:05

Két vasi bringás a legjobbak között - Gergácz Pétert és Samu Krisztinát díjazták a hegyikerékpárosok év végi gáláján

Budapest - Decemberben díjátadó gálával zárult a 2015-ös hazai hegyikerékpáros szezon - Budapesten adták át a nemzetközi Top Maraton sorozat legjobbjainak járó elismeréseket. Két vasi bringást, Samu Krisztinát és Gergácz Pétert is díjaztak.

Tóth Gábor

A nyolc ország több mint négyezer kerékpárosát megmozgató TOP Maraton-sorozat versenyei (Szilvásvárad Maraton, Duna Maraton, Bükk Maraton, Mátra Maraton) évek óta a sportág meghatározó eseményei. Ezeken az erőpróbákon a teljes magyar élmezőny mellett minden hegyibringás elindul, aki a színvonalas szervezést és a komoly kihívásokat keresi. A négy futam alapján alakult ki az összetett végeredmény.

Vas megyéből rövidtávon (30-40 km) ketten részesültek díjazásban: a KTM Teszt Team két versenyzője, Samu Krisztina és Gergácz Péter. Csak érdekességképpen: fejenként 142 km-t és 3460 méternyi szintkülönbséget teljesített a két szombathelyi bringás. A női mezőnyben nagy csata volt az első helyért, végül az utolsó futamon, a Mátrában dőlt el az érmes helyezések sorsa. Samu Krisztinának sikerült a bravúr, elsőként haladt át a célvonalon, így az összetett versenyben is megszerezte az aranyérmet. Krisztina 2013-ban párja, Gergácz Péter hatására kóstolt bele a versenyzésbe, ami aztán egyre jobban megtetszett neki. 2014-ben az összetett versenyben már az ötödik helyen végzett. Idén aztán tovább fejlesztették az erőnlétet, a technikát. Krisztina a TOP Maraton-sorozat mellett a Nyugat MTB Maraton Kupa (Eplény, Szarvaskút, Balatonfűzfő) összetett versenyét is megnyerte. A férfiaknál Gergácz Péter nagy meglepetésre jött fel a bronzérmes helyre. A szilvásváradi és esztergomi futamokon lemaradt a dobogóról, de a Bükkben már remek formában versenyezve érmet szerzett. Az utolsó, mátrai versenyen nagyon bukott, visszaült a nyeregbe, majd egy remek hajrával harmadikként haladt át a célvonalon, így összetettben 2011 után ismét az előkelő bronzérmes pozícióban végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!