Sport

2016.01.26. 13:17

Diákolimpiai bajnok a Kölcsey gimnázum kosárlabdacsapata - hatodik az NLG

Veszprém - Imponáló fölénnyel lett aranyérmes az V-VI. korcsoportos kosárlabda diákolimpia országos döntőjében a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium fiúcsapata. A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium együttese a hatodik helyen végzett.

Horváth Erika

Az elmúlt hétvégén Veszprém három labdajátékban (kézi-, kosár-, röplabda) is házigazdája lehetett az V-VI. korcsoportos országos döntőknek. (A Magyar Diáksport Szövetség ebben a tanévben összevonta a két középiskolás korcsoportot, tehát egy csapatban játszottak a 9-esek a végzősökkel.) Az előcsatározások során Vas megyéből két fiúgárda is bejutott a nyolccsapatos országos döntőbe, ahol két csoportban kezdődtek meg a küzdelmek.

A körmendi Kölcsey gimnázium csapata a pápai Türr István gimnáziummal kezdett, és egy félidő után, 68-10-es állásnál leléptetéssel nyert. Ha leléptetést nem is, de imponáló fölényt hozott a másik két csoportmeccs is, a budapesti Újbudai gimnáziumot 80-58-ra, a Testnevelési Egyetem gyakorló iskoláját 82-55-re verték a körmendiek. Csoportgyőztesként elődöntőt játszhattak a B csoportban második Törökbálinttal, melyet 82-59-re iskoláztak le. Már csak a finálé maradt a debreceniek ellen, amit az előzőekhez hasonlóan magabiztosan 63-42-es győzelemmel abszolváltak a kölcseysek, akiknek ez, a 21 pontos siker volt a tornán a legkisebb különbségű győzelme.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium diákolimpiai bajnokcsapata. Állnak, balról: Érsek István edző, Márton Ádám, Oroszi Viktor, Németh Ákos, Kocsis Tamás vezetőedző, Bordács Soma, Oroszi Bence, Márton László, Kovács Kálmán testnevelő tanár. Térdelnek: Csák Máté, Murai Gábor , Laczó Levente, Sibinger Mátyás, Németh Levente. A képről hiányzik a sérült Doktor Péter (Fotó: Laczó Tamás)

- A tavalyi bronzérem, illetve a két évvel ezelőtti ezüst után szerettünk volna a legfényesebb éremmel hazatérni - kezdte az előzetes célkitűzéssel Kocsis Tamás, a Körmendi Törpördögök egyesületnél kosarazó fiúk edzője. - A törökbálintiak elleni elődöntőben ütköztünk a legnagyobb ellenállásba; a félidőben még egypontos hátrányban voltunk, aztán sikerült váltanunk, és a mérkőzés vége már sima volt. Nagy köszönet jár minden edzőnek, testnevelő tanárnak, aki foglalkozott a gyerekekkel az évek során, illetve a szülőknek is. Ez a siker nagy dicsőség Körmend városának, az iskolának, a körmendi utánpótlásnak egyaránt. Nagyon bízom benne, hogy ezeket a gyerekeket a felnőtt csapatnál is komolyan veszik, és nemcsak beszélünk a tehetségeinkről, de lehetőséget is adunk nekik.

A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium hatodik  helyezett csapata a diákolimpián.  Álló sor, balról: Rónai Rudolf, Szanati Gergő, Molnár Levente, Németh Bence, Dancsecs András, Kozma Gergő.  Elöl: Horváth Máyás, Körmendi Bence, Szerencsi Kristóf, Verasztó Péter, Horváth Barnabás, Zsámár Zsolt. A képről hiányzik a két testnevelő, Váradiné Szarka Ildikó és Németh Attila.  (Fotó: NLG)

A másik csoportban a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium csatázott. A tiszaújvárosi Eötvöst 73-64-re sikerült legyőzni, de a debreceni Tóth Árpádtól 71-64-re, a Törökbálinttól pedig 91-69-re kikaptak a szombathelyiek, így a csoport harmadik helyén zártak és az ötödik helyért játszhattak az A csoport harmadikja, a TE Gyakorló ellen. A fővárosiak nyertek 83-70-re, tehát az NLG a hatodik helyet szerezte meg. - Csupán egyetlen negyedikes játékosunk van, így az is nagy dolog, hogy a legjobb nyolc közé kerültünk. Érződött az életkorból adódó fizikai különbség. Nagyon jó eredménynek tartom a hatodik helyet, maximálisan elégedett vagyok a fiúkkal - értékelt Váradiné Szarka Ildikó edző-testnevelő. - Köszönet a felkészítő edzőknek Körmenden és a Szombathelyi Kosárlabda Akadémián egyaránt.

 

Címkék#kosárlabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!