Sport

2016.02.02. 17:51

Herman-bronz a futsal diákolimpián

Békéscsaba - Egyetlen büntetőn múlott, hogy a Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium csapata nem jutott fináléba a futsal diákolimpia országos döntőjében. De a bronz is szépen csillog.

Horváth Erika

Az V-VI. korcsoportos fiúk futsal diákolimpiai országos döntőjében a megyei, illetve a budapesti győztesek, összesen húsz csapat vehetett részt. Vas megyét a Herman iskola csapata képviselhette. A mezőnyt négy ötös csoportba sorsolták. A szombathelyiek három győzelemmel és egy vereséggel zárták a csoportkört. A soproniakat 5-0-ra, az egrieket 3-0-ra, a szolnokiakat 4-3-ra győzték le. A csoport-elsőségért az addig szintén veretlen miskolciakkal találkoztak - és óriási mérkőzésen 3-2-re alulmaradtak, így egy csoportelsővel, a szegedi gárdával találkoztak a negyeddöntőben. A hermanosok korán kétgólos előnyt szereztek. A szegediek még szépítettek, de a vasiak bebiztosították elődöntőbe jutásukat (3-1). A döntőért a budapesti Kölcsey gimnázium volt az ellenfél, amely pillanatok alatt kétgólos előnyt szerzett. Felocsúdva a szombathelyiek beszorították ellenfelüket és sikerült is szépíteniük, sőt egyenlíteniük is (2-2). Büntetők döntöttek a fináléba jutásról - ebben eggyel, 3-2-re a fővárosiak voltak jobbak. A Herman tehát a bronzmérkőzésen lépett utoljára pályára. Fordulatokban ezen a mérkőzésen sem volt hiány. A vasiak 0-1-ről fordítottak, már 3-1-re is vezettek, de egyenlítettek a borsodiak (3-3). Már mindenki a büntetőkre készült, amikor a szombathelyiek egy gyönyörű kombinációval mattolták ellenfelüket (4-3). Sikerült visszavágni a Miskolcnak a csoportkörben elszenvedett vereségért.

A Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium csapata. Állnak (balról): Orbán Attila testnevelő, Tóth Máté, Héra Csanád, Molnár Márk, Mészáros Dominik, Bolla Gergő, Catalin Azoitei edző. Elöl: Molnár Tamás, Kócsa Tamás, Soós Bence, Derdák Szilveszter. Fotó: Herman szakképző iskola

- Csapatunk kimagasló teljesítményt nyújtott az országos diákolimpián. A fiúk magabiztos, taktikus játékkal jutottak a legjobb négy közé. a döntőről egy büntetővel maradtunk le. Ezt követően a bronzmeccsen fordulatokban gazdag, szép játékkal nyertünk. A torna magas színvonalú és kiválóan megrendezett volt. A fiúk igazi sportemberként szerepeltek, büszke vagyok rájuk, és egy életre szóló élményt szereztek - összegzett Orbán Attila, a Herman csapatának felkészítő testnevelője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!