Sport

2016.02.15. 14:24

Távozik Marcos Angulo, közös megegyezéssel szakított a futsalcsapat az edzővel

Szombathely - Véget ért egy sikertörténet: közös megegyezésel szerződést bontott egymással Marcos Angulo vezetőedző és a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapata.

Tóth Gábor

Marcos Angulo 2014 nyarán érkezett a Haladáshoz. Irányításával a csapat meghatározó szereplője lett a honi futsalnak. A szakember és a zöld-fehér klub útjai azonban különváltak.

Fotó: Unger Tamás

- Sajnáljuk, hogy így alakult - sóhajtott Bokor Zsolt, a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalszakosztályának elnöke. - Marcos Angulo személyében egy remek embert, egy felkészült szakembert ismertünk meg. Ám nem igazán értett egyet a klub koncepciójával, például légiósokban gondolkodott. Elképzelhető, hogy egyszer játszik majd légiós zöld-fehér mezben, de számunkra nem a gyors siker a legfontosabb cél. A költségvetésünk véges - csak addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér. És számunkra az is fontos, hogy a saját nevelésű, helyi kötődéssel bíró játékosokat beépítsük a csapatba. Továbbá információnk szerint több ajánlatot is kapott az edzőnk az utóbbi időben, elképzelhető, hogy a nyáron amúgy is távozott volna. Nem akartunk senkivel versenyezni, licitálni érte. Lehet, hogy az edzőváltás rövid távon az eredményesség rovására megy. De jó helyen állunk a tabellán, az alapszakaszból csak négy meccs van hátra, a felsőházi rájátszást mindenképpen elérjük. Van kiszemeltünk a kispadra, az egyeztetések zajlanak, amíg nem írjuk alá a szerződést, addig az eddigi másodedző, Bánfalvi Zsolt irányítja a szakmai munkát. Legközelebb február 26-án lépünk pályára, a szomszédvár Göcsej gárdáját fogadjuk, reményeink szerint akkor már az új edző ül a kispadon. A játékosok szerették Marcos mestert, de elfogadták az edzőváltás indokait.

- Elsősorban a vezetőség döntése, hogy távoznom kell, de elfogadtam az érveket, közös megegyezéssel szakítunk. Sajnálom, hogy így történt, és nem tagadom, kissé váratlanul ért a dolog - fogalmazott Marcos Angulo, a távozó spanyol edző. - Jól éreztem magam Szombathelyen, a csapat sokat fejlődött az elmúlt bő másfél szezonban, Látványos, gólgazdag meccseket játszottunk, kiszolgáltuk a közönséget, és az eredmények is jöttek: tavaly bronzérmet nyertünk, most második helyen állunk a tabellán. Egy remek közösséget, fejlődőképes csapatot hagyok hátra, sok sikert kívánok a Haladásnak. Egyelőre maradok Szombathelyen a barátnőmmel, van néhány ajánlatom, majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!