Sport

2016.04.01. 14:05

Legyőzné végre a ZTE-t a Körmend

Körmend - A férfi kosárlabdázók élvonalának felsőházában, a középszakasz harmadik fordulója következik. Az Egis Körmend a Zalakerámia ZTE KK együttesét fogadja. A találkozó 18 órakor kezdődik.

Németh Zsolt

Van törlesztenivalója a piros-fekete gárdának, hiszen a Zete eddig mindkétszer legyőzte a bajnokságban. A zalaiak legutóbb lelépték az ASE gárdáját és az előkelő második helyre léptek a tabellán.

Az Egis Körmend is a Paks ellen győzött legutóbb, éppen az eddig bevehetetlennek tűnő Makovecz csarnokban, ez viszont a hazaiaknak adhat önbizalmat. Ráadásul szerdán pihenőnaposak voltak Teo Csizmics tanítványai, így több idő jutott a felkészülésre.

Trey McKinney-Jones kisebb bokasérüléssel bajlódott, de ő is hadra fogható lesz a ZTE ellen (Fotó: Szendi Péter)

- Úgy tűnik, mindannyian együtt vagyunk, most is azt remélem, hogy az utolsó edzéseken nem történik semmi váratlan - mondta a vezetőedző. - Trey McKinney-Jones bokája megrándult a paksi találkozó végén, de szerencsére nincs nagy baj, napról napra jobban van, biztosan tud majd játszani. Igaz ez a többi kisebb sérüléssel bajlódó játékosunkra is. Az újabb győzelem reményében lépünk majd pályára, de jól kell játszanunk ahhoz, hogy sikerüljön is ezt megszereznünk. Nagyon jó csapat érkezik hozzánk. Legutóbb simán verték a Paksot, és általában is jól kezdik a meccseiket, sok távoli dobással, legutóbb nálunk is szinte mindent értékesítettek. Igyekszünk majd elejét venni ennek, de nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a két amerikai kisember nagyon jól játszik. De az egész csapat felszabadultnak tűnik, az edző jó munkát végez velük, remekül járatják a labdát és magabiztosan tüzelnek. Ráadásul ők lesznek idegenben, teher nélkül vállalkozhatnak. De mi is jó formában vagyunk, hosszú ideje stabil teljesítményt mutatnak a fiúk, szép sikerek vannak mögöttünk. Nagy odaadással, teljes szívvel küzdenek a játékosaim, erre számítok tőlük a ZTE ellen is, és akkor megszerezhetjük az újabb sikerünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!