Sport

2016.06.09. 11:50

Kupagyőztesek, bajnoki bronzérmesek - tökös gyerekek!

Szerdán este örömünneppel zárta a 2015/2016-os szezont az Egis Körmend férfi kosárlabdacsapata, hiszen megszerezte a bajnoki bronzérmet. Az Atomerőmű elleni harmadik, 86-75-ös győzelemmel végződő találkozó után a játékosok, edzők, illetve a csapat mellett, a csapatért dolgozók első gondolatait jegyeztük le.

Németh Zsolt

Teo Csizmics vezetőedző:

- Extra, káprázatos munkát végeztek a fiúk ebben a szezonban! Remek légkör alakult ki körülöttük, ami érezhető volt a klubon belül, de a szurkolók körében is. Mindent áthatott. Nehezen találom a szavakat, nagyon sok érzés kavarog bennem, végtelenül boldog vagyok! A fiúk bebizonyították, hogy nemcsak kosarazni tudnak, de remek a mentalitásuk is. Bocsánat, de azt kell, hogy mondjam, tökös gyerekek! Egy ilyen sorsdöntő meccsre így kiállni, mint ez az utolsó is volt, ezt bizonyítja! Mindenképpen jó döntés volt a nyáron elfogadnom a Körmend ajánlatát. Én nagyon érzelmes ember vagyok. Szeretem azt, ahogy az emberek ekörül a klub körül dolgoznak. Elhivatottak, fontos számukra a klub, a csapat. Enélkül nem is volna érdemes bármit is csinálni. Vannak, akik előbbre akarják vinni mindezt, igyekeznek fejlődni, fejleszteni, ebben szívesen vagyok partner! Már csak ezért is megérte, no és a két éremért, a kupasikerért. Persze, lehetett volna ez még jobb is, akár bajnokok is lehettünk volna, de ez most nem volt reális. Legfeljebb maximális célként jövőre tűzhetjük ki ezt. De most szeretnék egy picit pihenni. Tíz hónapon át napról napra dolgoztunk, nyomtuk keményen, jöttek sorban a meccsek, és az ember teste elfárad, kiürülnek a tartalékok, ezt szeretném feltölteni elsőként. De hasonló munkára számítok a nyár végétől. A klub körüli hangulat, a várakozás megköveteli azt a mentalitást, amit eddig is képviseltünk. És ez igaz a szurkolókra is, akik rengeteg erőt adtak, nagyon sokat segítettek! Ugyanilyen hozzáállású játékosokra van szükségünk és szeretnénk folytatni az idei esztendő hagyományát.

Fotó: Molnár Gyula

Hencsey Tamás másodedző:

- Hosszú volt, fárasztó volt, de szenzációs érzés, hogy így, a szezon végén még egy érmet sikerült nyernünk. Én szeretném megköszönni Teonak, hogy sikert hozott számunkra újra, mert azt gondolom, hogy az ő munkája nagyban befolyásolta ezt az egészet. A legnagyobb különbség közte és a korábban itt dolgozó többi külföldi edző között az, hogy ő emberileg teljesen más. Egy igazán jó ember, aki mindenkivel megpróbálja megtalálni a megfelelő hangot, ettől lehetett zökkenőmentes a munkánk egész évben. Én csak abszolút jókat tudok róla mondani. Szeretném megköszönni a játékosok egész éves hozzáállását is, mert az utolsó évekhez képest ebben óriási volt az előrelépés. Szeretném megköszönni a klubvezetésnek is azt, hogy minden lehetséges dolgot, ami szükséges volt a sikerhez, azt megteremtették, és én szeretném megköszönni Guminak, Déri Csabának a munkáját is, mert ő is vastagon benne volt ebben. És végül, de nem utolsó sorban a közönségünknek, akik nélkül ez soha sem sikerült volna. Kívánom nekik, hogy most ők is élvezzék kicsit ennek a gyümölcsét, ünnepeljenek!

Trey McKinney-Jones:

- Őszintén szólva, amikor megérkeztem és először körülnéztem, szóhoz sem jutottam. Egy kisvárosba csöppentem, nem tudtam, mi vár rám. De most egészen másképp látom. Nem bántam, meg, hogy szezon közben ideigazoltam. A karrierem szempontjából is értékes időszak volt. Teo a legjobb, a kedvenc európai edzőm, nagyon sokat tanultam tőle! Biztosan tudna is még tanítani. Remek munkát végzett, amihez hozzátehet még a következő idényben. Remek hely volt ez a családom számára is, szerencsésnek érzem magam. Elképesztő szurkolótábor előtt játszhattunk, ők a legjobbak az országban, ebben biztos vagyok. Nagyon jó érzés, boldog vagyok!

Joshua Duinker:

- Nagyon boldog vagyok, örülök a győzelemnek. Annak, hogy egy ilyen sikerrel tudtuk zárni a szezont. Nagyon sikeres évad van mögöttünk, hiszen két érmet is nyertünk, rengeteg szép emlékem van, többet talán nem is kívánhatnék. Remek csapathoz érkeztem tavaly, kiváló társaim voltak a fiúk személyében. Kiváló edzőnk volt, fantasztikus szurkolóink, igazán boldog vagyok és örülök, hogy így tudtuk mindezt meghálálni! Egyelőre nem gondolkozom a jövőn, először is még szeretném igazán átélni ezt a sikert, aztán picit pihenni szeretnék, a többit meglátjuk.”

Cole Dickerson:

- Nagyon örülök, boldog vagyok, hogy így zártuk a szezont. Voltak néha hullámvölgyek is, de igazán jó csapatot alkottunk, túl tudtunk lendülni a nehézségeken. Sajnálom az ötödik meccset Szolnokon, de nem bántam meg, hogy idejöttem, remek edzővel dolgozhattam és küzdhettem a sikerekért. Szerintem a legjobbak között voltunk, amit az eredményeink igazolnak. Óriási szerepe volt ebben az edzőnknek, aki nagyon sokat adott nekünk, nem csak szakmailag, hozzáállásban, mentalitásban is. Mindig a legfontosabbat várta el tőlünk, ami nem csak a pontszerzés volt. Akár egy jó ütemű faultolással is lehet segíteni, és ő mindig tudta, mit kell tennünk. Remek szezon volt!

Wesley Channels:

- Kiváló szezonunk volt, nagyon keményen harcoltunk végig. Élveztük minden percét, mert nagyon jó gárdát alkottunk a fiúkkal. Nagyon örülök és elégedettséggel tölt el, hogy két érmet is nyertünk az évadban. Az erősségünk az agresszív, kemény játék volt. Nagyon erősek voltunk szinte végig, idegenben is. Mindent beleadtunk, itt, az utolsó meccsen is. A jövőmről még nem tudok semmit mondani, meglátjuk, mi történik a nyáron.

Parrish „Perry” Petty:

- Óriási volt ez a szezon, remekül játszottunk. Bajnokok szerettünk volna lenni, de nem vagyok elégedetlen. Óriási szurkolótáborunk van, köszönöm nekik, hogy minden meccsen segítettek minket, elutaztak velünk idegenbe is. Nem sikerült mindig minden úgy, ahogy szerettük volna, de köszönöm a fiúknak, mert remek szezont töltöttünk együtt! Ennek a fő indoka az volt, hogy az országban nekünk volt a legjobb edzőnk! Remek csapatot csinált, amely valóban csapatként tudott játszani, különösen védekezni. Barátokként, szinte családként tartoztunk össze. A jövőt még nem tudom, de nem kizárt, hogy jövőre is itt folytatom.”

Ferencz Csaba:

- Nagyon hosszú szezon volt, ami sok sikert is hozott. Sikerült kupát nyernünk, ami óriási dolog! A döntőbe nem tudunk bejutni, pedig nagyon szerettük volna, de ezzel az éremmel kicsit vigasztalódhatunk. Ez a csapat azért volt erősebb, mert ezúttal nagyon belenyúltunk a légiósok kiválasztásába. Igaz, ezáltal mi, magyar játékosok hátrébb szorultunk, támadásban nem volt sok szerepünk, ez a feladat inkább a légiósokra maradt. Mi azért voltunk a pályán leginkább, hogy védekezzünk és ha jön valami, akkor azt rádobjuk. Az hozta meg az eredményt, hogy ezt mi is elfogadtuk. Azt, hogy kicsit hátrébb kell lépnünk, hogy a korábbiakhoz képest epizódszerep jut nekünk. De nagyon jó volt a kohézió, mi jól alájuk dolgoztunk, ők pedig, akik nemcsak jó kosarasok, de remek emberek is, szintén megoldották a feladatukat. Örülnék, ha jó páran itt maradnának jövőre, de tudom, hogy ez nagyon nehéz lesz. Most egy picit pihenünk, aztán készülünk újra!

Tóth Norbert:

- Páratlan évet zártunk, mind a helyezéseket mind pedig az élményeket tekintve. Én nagyon büszke vagyok erre a csapatra! Voltak mélységeink év közben, de mindvégig együtt maradtunk, felülkerekedtünk ezeken a nehézségeken, és igazi nagybetűs csapatként játszottunk, idegenben is. Azért azt tudni kell, hogy ez a Paks harmadszorra kapott ki hazai pályán ebben az idényben, ebben kétszer mi voltunk a „tettesek”, ez különösen megemeli a rangját ennek az utolsó győzelemnek. Szeretettel, csak a pozitívumokra gondolva emlékezem erre a két évre. Nagyon örülök, hogy részese lehettem az MTE családnak, és azt a mérhetetlen nagy szeretetet, amit az utóbbi napokban kaptam, az minden fájdalomért kárpótol. Még egyszer mindent köszönök.

Lakosa Zsolt:

- Bíztam a sikeres esztendőben. Az elődöntő hatalmas csata volt, kicsit csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült a döntőbe jutnunk, de nem lehet úgy visszatekinteni a szezonra, hogy ne lett volna sikeres. Rengeteg nagy győzelmet arattunk hazai pályán és idegenben is. A kupa megnyerése volt a csúcspont. Szerintem ezt a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak is hatalmas sikerként kell elkönyvelni. Számomra is ez volt, óriási volt átélni ezt a győzelmet és korábbi sikereket is. Nem bántam meg, hogy ideigazoltam. Hatalmas kihívás volt, nemcsak nekem, a csapatnak is, úgy érzem, sikerült jól megoldanom a magam részét. Lehet, hogy közhelyként hangzik, de mindig az a lényeg, hogy a csapat a végén nyerjen. Ez a legfontosabb, hiszen ez az, amire a végén mindenki emlékezni fog. Nagyon boldog vagyok!

Farkas Attila:

- Nagyon sikeres szezon áll mögöttünk, a Magyar Kupa arany és a bajnoki bronz két olyan trófea, amit talán álmában sem remélt senki a szezon előtt. Köszönjük a szurkolóknak és a médiában dolgozóknak is a támogatást, a csapat vezetőinek, társainknak, mindenkinek!

Molnár Levente:

- Nagyon jó évet zártunk, szerintem ez a harmadik hely reális, kifizetődött az a rengeteg munka, amit befektettünk. Nagyon jó volt a közös munka, nagyon sokat tanultam a játékostársaktól és az edzőnktől is. Az agresszivitás és a pontosság nagyon fontos tényező volt, ezeket nagyon megkövetelte Teo Csizmics és ebben sokat fejlődtünk.”

Németh Ákos:

- Elég kemény szezon áll mögöttünk, sokkal erősebb volt a bajnokság, mint a korábbi években. Ez a három meccs nagyon küzdelmes volt, sajnos nem úgy kezdtük, ahogy kellett volna, de otthon tudtunk javítani, itt pedig megszereztük az érmet. Örülök, hogy a szezon során sokszor pályára léphettem. Próbálok továbbra is fejlődni, minél jobban játszani, és abban reménykedem, hogy a következő években még több lehetőséget kapok.

Bebes István Körmend polgármestere:

- Egy nehéz és hosszú szezonnak értünk a végére, hiszen hazai mérkőzések, nemzetközi kupa találkozók, középszakasz és a rájátszás áll mögöttünk. Azt gondolom, hogy mind a csapat, mind pedig a vezetők, akik a csapat körül dolgoznak, mind pedig a szurkolók nagyon sokat tettek azért, hogy ez a bronzérem végül az Egis Körmendé lehetett, és persze év közben a kupagyőzelem is! Köszönet jár támogatóinknak, külön a névadó Egis Gyógyszergyár Zrt.-nek. Gratulálok mindenkinek a sok-sok kitartásért, hogy hosszú szünet után sikerült végre egy komoly eredményt elérnünk ebben az évben - mindkét sorozatban. És hajrá, fel a következő évadra, hiszen vár ránk az a munka, hogy minél jobb csapatot építsünk az elkövetkezendő szezonra is.”

Gál László technikai vezető:

- Régen nem látott, jó szezon van mögöttünk. Rég nem éreztem ennyi boldogságot, mint ami megadatott nekünk. A korábbi évek sikertelensége után ez, bár hosszú, de fantasztikus szezon volt. Nagyon megérte a rengeteg munka, amit elvégeztünk a fiúkkal, ez mindenkinek a sikere! Fontos volt a légiós választás, hiszen a mostani külföldi kosarasaink fantasztikus emberek. Tisztelettudóak, kérnek, köszönnek, ami korábban nem mindig volt jellemző a külföldiekre. És maximálisan sportemberek! Nagyon tudnak egymásért küzdeni, ami korábban nem annyira volt jellemző.

Rácz Renáta gyúró:

- Ez így volt szép, hogy a végén mi vehettük át ezt az érmet. Sajnálom, hogy nem sikerült bejutnunk a döntőbe, bár úgy érzem, hogy ott is mi voltunk a jobbak. Az első, Paks elleni mérkőzésen látszott, hogy ez nagy törés volt a fiúk számára, de aztán a másodikon hoztuk, amit igazán tudunk, ez a harmadik találkozó pedig a pont volt az i-re. Csak gratulálni tudok a csapatnak és külön a szurkolóinknak, akik megint sokan elkísértek minket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!