Sport

2016.10.13. 14:12

Újra Megyei Diáksport Nap - Hűvös és esős időben versenyeztek a tanulók

Ostffyasszonyfa – A hűvös és esős idő ellenére ismét sikerrel rendezték meg a 19. Megyei Diáksport Napot és Aradi Vértanúk Emlékversenyt a Pannónia-ringen.

Vastag Nándor

Tavaly nem fogadta kegyeibe a rendezvényt az időjárás, a rossz körülmények miatt el kellett halasztani, azonban az idén tavaszra kiírt pótlást is hasonló okokból kellett törölni. Harmadjára, a már megszokott október eleji időpontban viszont sikerült lebonyolítani a 19. Megyei Diáksport Napot, ami egyúttal csatlakozott az Európai Diáksport Nap rendezvénysorozatához. Az időjárás ugyan ezúttal is hidegebb volt a megszokottnál, de a hűvös és esős idő ellenére 14 iskola közel 500 tanulója vette birtokba a Pannónia-ring aszfaltját, valamint kiszolgáló létesítményeit. A diákok két sportágban, kerékpározásban és futásban versenyeztek, a korcsoportok első három helyezettje pedig érmet, oklevelet és kisebb jutalmat kapott. A sportolás mellett a szervezők különböző kiegészítő programokkal – lövészbemutató, ügyességi vetélkedő – is várták a résztvevőket. A rendező Vas Megyei Diáksport Egyesület elnöke, Pálóczi László úgy fogalmazott, jövőre remélhetőleg jobb körülmények között kerülhet sor a 20., jubileumi rendezvényre, ami a tervek szerint egész napos lesz.

Rajthoz készülődnek a kerékpárverseny II. korcsoportos tanulói. Elől középen a Vas Megyei Diáksport Egyesület elnöke, Pálóczi László Fotó: VMDSE

A győztesek. Kerékpárversenyek, I. korcsoport: Szabó Krisztofer Dominik (Béri Balog, Kőszeg), illetve Kovács Fanni (Árpád-házi, Kőszeg). II. kcs.: Laki Barnabás (Árpád-házi), ill. Katavics Lili (Reményik). III. kcs.: Molnár Levente (Olcsai, Körmend), ill. Stumpf Anna (Árpád-házi). IV. kcs.: Pillisz Ákos (Béri Balog), ill. Hóbor Eszter (Árpád-házi). Futóversenyek, I. kcs.: Marton Olivér (Béri Balog), ill. Pápai Nerina (Béri Balog). II. kcs.: Laki Barnabás, ill. Katavics Lili. III: kcs.: Csiszár Márk (Zrínyi), ill. Iker Natália (Béri Balog). IV. kcs.: Zelkó István (Zrínyi), ill. Palatkás Anna (Árpád-házi).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!