Sport

2016.11.20. 21:20

Veretlen, listavezető - Sopronban is nyerni tudott a Körmend

Sopron - A kiegyenlített első félidő után felpörgött és ellépett a Sopron KC az Egis Körmendtől, de a piros-feketék nem adták fel. Az utolsó negyedben mindössze négy kosarat kapva megfordították a találkozót, így hat meccs után is veretlenek és listavezetők a bajnokságban.

A hazaiaknál kiállítás miatt eltiltását töltötte az egyik légiós, Jay Threatt. Bár több sérült volt mindkét gárdában, mindenkit beneveztek az edzők. Smith például kezdő volt a Körmendben, és az ő hármasával 3-7 állt a táblán a 3. percben. Jobban kezdett a vendég, aminek hétpontos fór lett az eredménye, jött is Sabáli Balázs időkérése. Spica pontjaival zárkózott egy pontig a Sopron. A Körmend sok támadását elhibázta. Petty utolsó másodperces hármasával vezetett tíz perc után az MTE. A jó védekezés mellett továbbra is könnyű kosarakat rontottak a vendégek, Teo Csizmics időkéréssel igyekezett rendet tenni.

Lewis kettesével átvette a vezetést a Sopron. Smith szabályos zsákolását vette el Tőzsér játékvezető, elmaradt a fordítás. De csak Petty két büntetőjéig a 16. percben. Az utolsó dobás megint a piros-feketéké volt, Saddler első kosarának köszönhette egypontos vezetését a Körmend. A gyenge dobóteljesítményt hozó első 20 perc után Takács és Dufault hármasaival vette át a vezetést a Sopron. 41-36-nál Teo Csizmics kért időt. Csorvási már a 22. percben megkapta 4. hibáját, hiányzott Horti a palánk alól. Takács újabb hármast dobott, miközben a vendégek minden kísérlete kiperdült a gyűrűből. Mills kettesével már tíz volt közte.

Parrish Petty ismét a körmendi csapat vezére volt
Fotó: Szendi Péter

Fásultnak és tanácstalannak tűntek a vendégek, a Sopron pedig felpörgött. Ferencz hármasa azért volt fontos, hogy ne 14, hanem 11 pontos hátrányból várja a folytatást a Körmend. Megint Ferencz talált be, lepattanót is szerzett, Sabáli Balázs látta jobbnak, ha elébe megy az esetleges fordulatnak. De megtalálta jobbik formáját a Körmend, Csorvási dobott kosarat.

Az addig bizonytalannak tűnő Allen hármasa után viszont már csak négy volt a hátrány, tombolt a vendégtábor. Petty két duplájával egyenlített a listavezető, Allen kettesével pedig már vezetett is. A soproni kezek folyamatosan megremegtek. Saddler viszont triplát vágott húsz másodperccel a vége előtt, amivel öt pontra nőtt a Körmend előnye, eldőlt a meccs. Lewis az utolsó másodpercben még betalált, ez volt a második soproni kosár a záró negyedben, amiben a Körmend nagyot védekezett - ennek köszönhette újabb sikerét.

Sabáli Balázs: - Kiénekelték a sajtot a szánkból Megpecsételtük a sorsunkat azzal, hogy négy pontot dobtunk tíz perc alatt. Még ilyen dobószázalékkal is közel voltunk a győzelemhez. Threatt nagyon hiányzott irányítóban, Spicának sem volt cseréje, Tóth Gergely nem tudta folytatni a játékot. Küzdelmes meccset játszottunk, nem bírtuk megtartani az előnyünket.

Teo Csizmics: - Ez csodálatos győzelem a számunkra. Sokat kivett a fiúkból a szerdai, Gravelines elleni győzelem. Ez támadásban, a dobásoknál látszott. De feljavítottuk a védekezésünket, nagy szívvel, elszántan küzdöttünk és fordítottunk. Csapatként most is remek volt a gárda!

Sopron KC-Egis Körmend 56-61 (11-18, 16-14, 21-9, 4-20). - Sopron, 1000 néző, NB I. A csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, vezette: Földházi, Hegedüs, Tőzsér.

Sopron: Ruják7/3 , MILLS 9/3, Lewis 7/3, Dufault 8/3, SPICA 10. Csere: Dénes 2, Takács 11/9, Bán -, Tóth G. 2. Edző: Sabáli Balázs.

Körmend: PETTY 13/3, Smith 9/3, Ferencz 5/3, LOVERIDGE 7/3, Csorvási 5. Csere: ALLEN 15/3, Saddler 7/3, Németh Á. -. Edző: Teo Csizmics.

Az eredmény alakulása. 3. perc: 3-7. 9. perc: 15-15. 14. perc: 21-20. 18. perc: 26-30. 23. perc: 36-36. 27. perc: 44-36. 34. perc: 52-48. 39. perc: 54-56.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!