Sport

2016.12.19. 16:43

Újabb szakember a Körmend stábjában

Körmend - A közelmúltban kinevezett Gasper Potocsnik kérésére újabb szakember is érkezik az Egis Körmend NB I-es kosárlabdacsapatához. Zsiga Mravljak - aki évek óta közvetlen munkatársa vezetőedzőnek.

Németh Zsolt

Mivel az előttünk álló időszakban is folyamatosan heti két mérkőzés vár az Egis Körmend csapatára, Gasper Potocsnik vezetőedző úgy látta, hogy szükség van a stáb bővítésére.

- Rengeteg feladat áll előttünk, hiszen a csapatra még öt nemzetközi mérkőzés vár a FIBA Európa Kupa második körében, és sorozatban jönnek a bajnoki találkozók is - mondta Gasper Potocsnik. - Hencsey Tamás munkája nélkülözhetetlen, és ő az, aki itt nőtt fel, ismeri a közeget, a csapatot. Továbbra is ugyanaz lesz a feladata, mint eddig. Ugyanakkor az ellenfelek feltérképezésében, a szakmai háttérmunkában, a fiatalokkal és a felnőtt játékosokkal végzett egyéni képzésekben őt is segítheti Zsiga Mravljak. Az a célunk, hogy a terhek megosztásával még nívósabb lehessen a munkánk.

A szakmai stáb új tagja hétfőn délelőtt már bemutatkozott a játékosoknak.

- Szeretnék köszönetet mondani a klub vezetőinek a lehetőségért, hogy én is itt dolgozhatok. Mindent megteszek azért, hogy segítsem a klubot, és hogy a csapat elérhesse a szezonra kitűzött céljait - mondta a 29 éves szakember. - Öt éve együtt dolgozunk Gasperrel, jól ismerjük egymást, így nem lesz nehéz beilleszkednem a munkába. Korábban jól tudunk együtt dolgozni, remélhetőleg így lesz ez Körmenden is. Elég gyorsan történt minden, csak vasárnap érkeztem meg Németországból, de azt tudom a klubról, hogy magas célokat tűzött ki maga elé. Az előző szezonban remek és eredményes játékot nyújtott a csapat. Remélem, hogy folytatni tudjuk ezt és boldoggá tudjuk tenni a szurkolóinkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!