Sport

2017.01.02. 20:05

2017-ben is szurkolhatunk - Az idei nagy sportrendezvényekről

Szombathely - A 2017-es esztendőben sem maradnak nagy események nélkül a magyar sportrajongók, sőt Vas megyében is lesznek komoly rendezvények.

MTI

A július második felében Budapesten és Balatonfüreden sorra kerülő vizes világbajnokság lesz a legjelentősebb hazai rendezésű sportesemény 2017-ben, de a nyár végén a fővárosban esedékes cselgáncs-vb is óriási rendezvény lesz. Győrben Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendeznek július utolsó napjaiban, és ugyancsak ebben a nyár közepi időszakban, 28-tól 30-ig lesz a Forma-1-es hétvége a mogyoródi Hungaroringen, augusztus 26-27-én pedig a kamionos-Eb magyar futamai - a szombathelyi Kiss Norberttel -, és ezek csak a legnagyobb érdeklődésre számot tartó versenyek.

Ahogy minden évben, Vas megyébe is jut a nagyobb szabású, nemzetközi mezőnyt felvonultató sporteseményekből. A legrangosabbnak a két egymást követő birkózóverseny ígérkezik. Március 24-26-ig rendezik meg az idei kötöttfogású Magyar Nagydíjat, a Polyák Imre-emlékversenyt az Arena Savariában. A berendezés marad, mert március 28-án rajtol - és április 2-án zárul - az U23-as Európa-bajnokság mindhárom szakágban. A szabadfogásban várhatóan helyiek is indulnak - a 2016-ban junior vb-bronzérmes Wittman Kristóf, illetve Ligeti Richárd is jó eséllyel száll harcba a csapatba kerülésért.

Akárcsak tavaly, minden bizonnyal az idei Magyar Nagydíjon is szőnyegre lép Korpási Bálint (kékben), aki december elején 71 kg-ban aranyérmes lett az első nem olimpiai súlycsoportú világbajnokságon  Fotó: Unger Tamás

Májusban ismét lesz női nemzetközi röplabda-Savaria Kupa - a világbajnoki selejtezők előtti felkészülési tornának szánják a szövetség vezetői az idei, szeptemberi Eb-re kijutott magyar csapat számára. Július második felében esedékes a hagyományos négycsapatos nemzetközi vízilabdatorna a Tófürdőn U19-as válogatottakkal. A tavalyi jól sikerült tornavilágkupa után jön a folytatás: a nemzetközi szövetség (FIG) 11 állomásos versenysorozatának kilencedik viadala lesz a szombathelyi szeptember 8-10-én. Novemberben pedig - 8-12-éig - akárcsak az elmúlt években, ismét Szombathely lehet a házigazdája a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség utánpótlás-körversenysorozata egyik állomásának - a Hungarian Openre ezúttal is mintegy 300 indulót várnak.

Néhány országos bajnokságnak is helyszíne lehet Vas megye. Atlétikában minden korosztály számára itt rendezik a téli dobó-ob-t - február 25-én a felnőttek, a serdülők és újoncok, március 4-én pedig az ifjúságiak és juniorok versenyeznek a Sugár úti Atlétikai Centrumban. Szeptember 24-én Szombathely utcáit róják majd a futók a 10 km-es ob-n. A női ökölvívó országos bajnokságának - várhatóan novemberben - pedig Bük lesz a helyszíne.

És persze külföldi világversenyen is szoríthatunk majd vasi sportolókért 2017-ben. Hogy csak a legeredményesebb sportágainkat említsük: atlétikában világbajnokságot rendeznek (augusztus 4-13., London), a birkózóknak Eb-jük (május 2-5., Újvidék) és vb-jük (augusztus 21-26., Párizs) is lesz. Várható vasi képviselet a májusi (18-27.) teke-csapat-vb-n, és a férfi kosárlabda-Eb-n (augusztus 31-szeptember 17.) is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!