Sport

2017.01.20. 19:25

A Szegedet fogadja bajnokin a Körmend

Körmend - Vasárnap 18 órától rendezik az Egis Körmend-NATURTEX-SZTE Szedeák találkozót a férfi kosárlabdázók első osztályú bajnokságának 14. fordulójában.

Németh Zsolt

Egy bajnoki és egy nemzetközi kupamérkőzést vesztett el legutóbb az Egis Körmend. A bajnokság alapszakaszának második körét indító fordulóban mindenképpen győzniük kell a piros-feketéknek, hogy visszatalálhassanak korábbi önmagukhoz. Ehhez persze szükségük lesz Parrish Pettyre is, hiszen az első számú irányító az említett két találkozót kihagyta, miután megszületett második gyermeke. Ő Körmenden végzett külön edzéseket Hencsey Tamással.

A körmendiek - így Horti Bálint is (labdával) - legutóbb a francia Nanterre elleni EK-meccsen játszhattak hazai környezetben Fotó: Szendi Péter

A nemzetközi kupában a számolgatásé most a főszerep, legalább is a szurkolók körében, hiszen van még esélye a csapatnak továbbjutni a legjobb 16 közé. De a bajnokságban csak a győzelem lehet elfogadható. Igaz, a Szeged remek formában van és már idegenben sem nyeretlen.

- Nincs túl sok lehetőségünk kijavítani a Minszkben látott védekezési hibáinkat - mondta a találkozó előtt Gasper Potocsnik, a piros-feketék vezetőedzője. - Mindenki tudja, hogy gyakorlatilag folyamatosan úton vagyunk, nehéz így edzeni. Ráadásul vannak sérülések is, amelyek nehezítik a munkát, Parrish Petty is kihagyott két mérkőzést, szóval nem ideális a helyzetünk. Minden bizonnyal nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a Szeged - minden udvariasság nélkül - nagyon erős csapat, amely veszélyes lehet bárkire. Mindent meg kell tennünk azért, hogy győzelemre készen álljunk fel velük szemben vasárnap. Remélem, mindenki játékra jelentkezik majd, szükségünk lesz erre, mint ahogy a nagyobb koncentrációra is, különösen védekezésben, hogy kiküszöböljük a szerdai hibáinkat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!