Sport

2017.01.03. 20:26

Izraeli EK-meccs - Külföldön nyitja az évet a Körmend

Körmend - Az izraeli Bnei Herzliya vendége lesz az Egis Körmend gárdája szerdán, a FIBA Európa Kupa második csoportkörének harmadik fordulójában. A találkozó 18 órakor kezdődik.

Németh Zsolt

A vendéglátó gárda az első körben az F csoport második helyén zárt négy győzelemmel és két vereséggel épp- úgy, mint a csoportgyőztes bolgár Lukoil Academic. A második körben viszont még nem nyertek mérkőzést. Az első alkalommal a Cmoki-Minszk vendégeként maradtak alul, majd otthon kaptak ki a Nanterre 92 együttesétől.

Ettől függetlenül nem vár könnyű találkozó Ferencz Csabáékra, akik első 2017-es mérkőzésükre már hétfőn este elindultak Körmendről.

Az új légiós, Sterling Gibbs már bekapcsolódott a munkába, el is utazott a csapattal. Talán be is mutatkozhat Fotó: Szendi Péter

A Herzliya jól lepattanózó csapat, amely eredményesen hajt végre gyors akciókat, de a palánk alatti játékban is hatékonyak. A kispadjuk is sokat tesz hozzá a játékukhoz, így alaposan fel kell készülniük a piros-feketéknek, akik a Nanterre 92 otthonában elszenvedett vereség után magabiztos győzelmet arattak a Minszk ellen, így jelenleg az N jelű csoport második helyén tanyáznak.

- A Minszk elleni siker után szünetet kaptak a játékosok, de december 28-a óta folyamatos a munka - mondta a csapat szlovén vezetőedzője, Gasper Potocsnik. - Mindenki megérkezett, a fiúk jó munkát végeznek, kemény edzéseket vezénylünk nekik. Arra számítok, hogy emiatt valószínűleg fáradtak lesznek a mérkőzésen, de szükségük van a nehéz edzésekre a szezon hátralévő része szempontjából. Mint bizonyára már mindenki értesült róla, cseréltünk egy játékost. Devon Saddler helyett Sterling Gibbs érkezett hozzánk. Remélem, hogy jól fogja helyettesíteni őt. Természetesen türelmesnek kell vele lennünk, hiszen újonc még, és először kosárlabdázik Európában. Biztosan időre lesz szüksége ahhoz, hogy megmutassa, mit is tud igazán, de számítunk rá. Szóval, ahogy mondtam, valószínűleg kissé fáradtan érkezünk Izraelbe, de ez nem számíthat, keményen fogunk harcolni a győzelemért. A legjobbunkat akarjuk hozni ott is, és majd meglátjuk, ez mire lesz elég.

 

N CSOPORT

1. Nanterre 2 2 0 160- 132 4

2. Körmend 2 1 1 167- 161 3

3. Minszk 2 1 1 163- 166 3

4. Herzliya 2 0 2 131- 162 2

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!