Sport

2017.02.25. 23:52

A BMX bajnokai - Négy méterrel a pálya felett

Lurkókorában ön is szeretett a terepen száguldozni a kerékpárjával? Minden vágya az volt, hogy ugrathasson egy jókorát? A riportunkban szereplő profi versenyzőknek ez az élete!

Elek Szilveszter

Elek SzilveszterVincze Gergely, a SZoESE-Gencs színeiben versenyző fiatal egyetemista nem csupán a megye, de az ország BMX cross életének ismert figurája. Gergely története egészen 2000-ig nyúlik vissza - az akkor még óvodás lurkó az ezredfordulón kezdett el száguldozni a kétkerekűjével.

Hogy miért kapott kedvet az adrenalin hajszolásához? - Minden fiúgyereknek példaképe a bátyja - ecseteli a versenyző. - Mivel ő BMX-ezett, ezért én is szerettem volna kipróbálni ezt - emlékezik vissza. Gergely egy évig csak amatőr versenyeken vett részt. A sikerek miatt a következő esztendőben már kiváltotta a versenyzői licencet, hogy profi futamokon is rajthoz állhasson. - Azért volt ez jó döntés, mert azokon több versenyző indult, így jobban megmérettethettem magam - mondja Gergely, majd gyorsan hozzáfűzte, hogy ez akkoriban még hidegen hagyta.

Gueth Martin (balra) és Zalán legalább heti egyszer edzenek, a képen Vas megye egyetlen BMX cross pályáján, Gencsapátiban rótták a köröket   Fotó: Unger Tamás

Azokban az években inkább a bandázás, a táborozások miatt rajongott a BMX cross világáért - saját bevallása szerint hatvan százalékban a társaságért és csak negyven százalékban a sportért szerette ezt a szubkultúrát. Ez alaposan megváltozott - Gergely kőkemény profiként már csak a versenyre, pontosabban az eredményeire koncentrál. Amikor megkérjük, hogy sorolja fel azokat az eredményeit, amelyekre a legbüszkébb, kér pár perc gondolkodási időt.

- Voltam országos bajnok, háromszoros osztrák- magyar bajnok, év sportolója és döntős olimpiai kvalifikációs versenyen - részletezi Gergely, aki számos nemzetközi versenyen állt fel a dobogóra.Bár Európa- és világbajnokságon még nem ért el fényes eredményeket, büszkén kijelenti, hogy idén ez változni fog. A versenyző mindenre képes, hogy elérje a céljait. Ha edzenie kell, akkor bármilyen arcát is mutatja az időjárás, ő bizony edzeni fog!

- Az egyik tréningem előtt behavazott a gencsi pálya is, de ez nem zavart meg, a párommal egyszerűen lesöpörtük a terepről a havat, és már bringázhattam is - meséli mosolyogva Gergely. - De a januári ónos esős időszak sem állíthatott meg, a barátommal és a párommal karöltve, fejszével és kapával vertük fel a jeget a pályáról, több mint két óra alatt.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ hallgatójaként is meg kell állnia a helyét. A hozzáállása ehhez roppant meglepő. - Erre a félévre kértem egyéni tanrendet, de ezt csak akkor használom ki, ha versenyre megyek - mondja. De vajon mi teszi ilyen elszánttá a fiatalurat? Gergely válasza a kérdésre ugyanis „csupán” ennyi: „ilyen vagyok, szeretem és kész!”.A kompromisszumok oly-annyira nem hátráltatják az egyetemistát, hogy mellettük még egy nemes célért is tud küzdeni: tavaly szeptemberben elkezdett edzéseket tartani a gencsapáti BMX cross pályán.

- Volt olyan, hogy 16 tíz év alatti gyerek vett részt a tréningen. Ez a nulláról kezdve szép eredmény - mondja büszkén. - Bár ők kezdők, sokuknak még biciklije sincs, de mégis szívesen eljönnek az edzésekre - ecseteli a fiatalember, akinek ezzel a közösséggel kapcsolatban komoly célja van: egy amatőr BMX cross-versenyt tervez a Gencsapáti Falunap idejére. Azért, hogy minél többen megismerhessék ezt a világot, az összes vasi általános iskolába kiküldi majd a meghívót. Gergely azt elismerte, hogy ez az olimpiai sportág itthon nincs a legismertebbek között, de mindent megtesz azért, hogy ezen változtasson, és nagyon optimista. - Én látok benne jövőt, mert a gyerekek is látnak és szeretik csinálni - ecseteli. Azoknak a szülőknek pedig, akik féltik az apróságaikat a BMX crosstól, azt üzeni, hogy kezdő szinten ez a sportág teljesen veszélytelen.

- Sokan azért tartják rizikósnak, mert nagyon komoly védőfelszerelést hordunk - hangsúlyozza. - Pedig pont ezektől lesz biztonságos az egész. Például jobb a térlátásuk, gyorsabbak a reflexeik. Gueth Zalán és Martin, a vasi BMX cross „apró” reménységei élő példái annak, hogy van jövője itthon a sportágnak. A lurkók fiatal koruk ellenére egymásra halmozzák az elismeréseket - Zalán a szakág 2016-os magyar bajnoka lett a nyolcévesek mezőnyében, Martin pedig a kilenc-tíz évesek között a második lett.- Már hároméves korukban tekerték a pedálokat, komolyabban pedig két évvel később kezdtek BMX-ezni - emlékezik vissza a gyermekek édesapja, Gueth Richárd. Közben árgus szemekkel figyeli, ahogy a fiai róják a köröket az interjú helyszínén, a gencsapáti pályán, amely az egyetlen Vas megyében. Amikor felvetődött a kérdés, hogy nem aggódnak-e a gyermekeikért, Richárd elmosolyodik.

- Benne van a vérükben, hogy szeretik az extrém sportokat - mondja a büszke apa. - Már kiskoromban is érdekelt a BMX világa, de aztán 14 éves koromban kaptam egy motort és moto-cross versenyző lettem. De a BMX cross világa iránti rajongásom töretlen maradt.Pont ezért noszogatta a fiait is arra, hogy mintegy ki-egészítő sportágként pattanjanak kerékpárra.- Amikor a feleségem megismert engem, már profin motoroztam, ezért az évek alatt hozzászokott a gondolathoz, így „csak” egészséges mértékben félti a gyermekeit, még akkor is, ha látja, hogy négy méter magasságban szárnyalnak a pálya felett - ecseteli. A fiúk versenyzői pályafutása alig pár éve kezdődött el, az interneten bukkantak a diákolimpiai pályázatra és beneveztek.

- Úgy voltunk vele, hogy elmegyünk megnézni a nagyokat - meséli Richárd. Azonban nem várt fordulat történt: Martin egyszerű gyermekbiciklivel is lehagyta a 2-3 évvel idősebbeket. Ez arra sarkallta a Gueth fiúkat, hogy váltsák ki a versenyzői licencet, végül Richárd cimborája, Török Bálint segített nekik ebben. A két adrenalinfüggő fiú így apait-anyait beleadhatott tavaly, aminek több dobozra való kupa és érem lett a gyümölcse.

- Ez annak is köszönhető, hogy az egész család fanatikus - mondja lelkesen Richárd. - Gondoljanak bele, milyen elszántnak kell lennie a szülőnek ahhoz, hogy a nyolcéves gyermekét ötszáz kilométerre cipelje, és ott töltsenek egy egész hétvégét csak azért, mert ott van verseny vagy profi gyakorlópálya? - teszi fel a kérdést a fiúk édesapja, aki hozzáfűzi, hogy ha eljutnak egy jó pályához, a gyermekeit úgy kell levadászni a holdfényben.Gueth Richárd maga is küzd a hazai BMX crossért.

- Biztatom a szülőket arra, hogy próbáltassák ki ezt a csodálatos sportot a lurkóikkal - hangsúlyozza. - A BMX cross látványos és pörgős, garantáltan lekötné őket, viszont hazánkban le van maradva egy kicsit. A motocrossversenyző ezen próbál változtatni úgy, hogy gyakorlópályát szeretne csinálni Körmendre a fiúknak. Illetve nagy célja még profi pálya kiépítése is a környékre, ehhez azonban támogatásra lenne szüksége - de ez olyan sport, ahol minden lejtőt emelkedő követ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!