Sport

2017.02.02. 13:35

Figyelnek az egyetemi kosárra

Körkép - Rohamléptekben fejlődik az egyetemi kosárlabda-bajnokság - de még vannak bőven terveik a szervezőknek.

Tóth Gábor

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) 2011-ben indította útjára - a TAO-támogatások segítségével - az újjászervezett nemzeti egyetemi kosárlabda-bajnokságot. Azóta az intézmények kosárcsapatai bajnoki formájában, őszi és tavaszi fordulókat játszva, négyes döntővel zárva döntik el a végső sorrendet. Az MKOSZ mellé az idei szezontól csatlakozott a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) is - ugyanis fejleszteni szeretnék az egyetemi kosárlabda-bajnokságot.

Illusztráció: MEFS

- Sokat beszélgettünk a fejlesztési lehetőségekről Bodnár Péterrel, az MKOSZ főtitkárával, Székely Mózessel, a MEFS főtitkárával és Mocsai Lajossal, a Testnevelési Egyetem rektorával - kezdte a körmendi illetőségű Tahin Péter, a női universiade-válogatott technikai vezetője. - Augusztusban aztán abban maradtunk, hogy az ötleteket kövessék tettek, és megbíztak a kivitelezéssel. Első lépésként megpróbáltuk növelni a szurkolók számát a mérkőzéseken - ezt a törekvésünket néhány újításnak köszönhetően gyorsan siker koronázta. Illetve bevontuk az egyetemek rektorait az egyetemi sportba, minden intézményvezető készségesen állt az ügy mellé. Az idei szezonban 16 férfi és 13 női csapat nevezett be. Személyesen kerestem fel annak a 14 egyetemnek a vezetőjét, melyek a csapatokat adják. Beszélgettünk az egyetemi sport helyzetéről, ezen belül a kosárlabda-bajnokságról. Mindannyian biztosítottak a támogatásukról és kivétel nélkül elvállalták az egyik őszi mérkőzés előtt a kezdő feldobást. De vannak további terveink is. A tavaszi szezonban például jutalmazni fogjuk a legjobb szurkolói fotók, videók készítőit, valamint a legtöbb szurkolót megmozgató csapatokat. Ezenkívül a Final Four megrendezésére is nagyobb figyelmet fordítunk - szeretnék összehozni egy telt házas rendezvényt. Abban pedig már csak Vas megyeiként reménykedem, hogy legalább az egyik szombathelyi csapat is részese lesz a döntőnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!