Sport

2017.06.09. 16:05

Nagy hátrányban a körmendi kosarasok

KÖRMEND Szombaton 18 órától Zalaegerszegen rendezik a férfi kosárlabdabajnoki bronzcsata második felvonását. Az Egis Körmend a Zalakerámia ZTE KK vendége lesz.

Németh Zsolt

Már azzal nehéz helyzetbe került az Egis Körmend együttese, hogy hazai pályán elvesztette az első találkozót, ezzel együtt a pályaelőnyét, de még nagyobb hátrányt jelent, hogy a két idegenlégiós irányító, Sterling Gibbs és Parrish Petty is kénytelen lesz kihagyni a visszavágót. Előbbi térdsérülése, utóbbi két sportszerűtlen hiba miatt kapott kiállítása okán.

Az amúgy sem bőséges körmendi keret így tovább szűkült, a Zeténél viszont jóval hosszabb a bevethető játékosok sora. Könnyen lehet, hogy már szombaton gazdára találnak a bronzérmek, de ahogy Ferencz Csaba is nyilatkozta szerdán, azért még nem mondtak le az éremről a piros-feketék. A nehéz körülmények között is mindent megtesznek annak érdekben, hogy legyen még egy meccs kedden.

Nincs ok az örömre a körmendieknél. A megsérült Sterling Gibbs (jobbról) biztosan nem játszik. Lenzelle Smith (balról, piros felsőben) talán be tud segíteni Fotó: Szendi Péter

- Egyszerű a képlet, hiszen minden bizonnyal Parrish Petty és Sterling Gibbs nélkül fogunk pályára lépni - kezdte gondolatait Gasper Potocsnik, a piros-feketék vezetőedzője. - A körülmények ismeretében a ZTE a toronymagas esélyese a találkozónak, szinte minden mellettük szól. Mindenki láthatta, különösen szerdán, hogy mi nem vagyunk igazán jó formában. Egy pici esélyt látok arra, hogy talán Len-zelle Smith tud segíteni a gárdának ebben a nehéz helyzetben, de egy nappal a találkozó előtt ez még egyáltalán nem biztos. Egyértelmű, hogy a fiataljaink a korábbinál több lehetőséget kapnak, többet használjuk majd őket.

Rajtuk múlik, hogy megmutassák, mit tudnak, hogy a legjobbjukat hozzák, amire csak képesek a pályán. De mindent félretéve, minden gondunk ellenére azt mondom, hogy harcolni fogunk, mindent megteszünk majd, ami tőlünk telik! A kosárlabdában mindig minden lehetséges. Remélem, egy jó meccset tudunk játszani, a többit meglátjuk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!