Sport

2017.08.24. 18:16

A bajnok Szolnokkal is egy csoportban az AVUS

SZOMBATHELY A Magyar Vízilabda Szövetségben (MVLSZ) elkészítették az OB I-es bajnokság sorsolását. Az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) az A csoportba, többek között a bajnok Szolnok társaságába került.

Pum András

A szombathelyi AVUS két év alatt először az OB II-t, majd az OB I/B-t is megnyerte, így történelme során először ősztől a világ egyik legerősebb bajnokságának számító OB I-ben indul. Az MVLSZ-ben csütörtök dél-előtt elkészítették a bajnokság, valamint a Magyar Kupa csoportbeosztását. Az első osztály 16 csapata az alapszakaszban két nyolcas csoportban, oda-visszavágós rendszerben játszik. Ezt követően indul a középszakasz: a két csoport első négy helyezettje a felsőházba, az utolsó négy az alsóházba kerül. Az együttesek a pontokat igen, a lőtt és a kapott gólokat nem viszik magukkal a szintén oda-visszavágós rendszerű szakaszba. Majd a rájátszásban már a végső helyezésekért szállnak vízbe a gárdák. A bajnokságból az utolsó, 16. helyezett esik ki, a 15. osztályozót vív az OB I/B másodikjával. Az alapszakasz október 4-től február 24-ig, a középszakasz március 3-tól április 22-ig tart. A felsőházi rájátszás április 25-én, az alsóházi május 12-én kezdődik.

A nyáron igazolt Kiss Csaba előző klubjával, a Szegeddel szembekerül a Magyar Kupában
Fotó: Unger Tamás

Az AVUS az alapszakasz B csoportjában a Szolnokkal, az FTC-vel, a BVSC-vel, a Vasassal, a Kaposvárral, a Debrecennel és az Újpesttel került egy csoportba. A pontos programot később készítik el. A Magyar Kupában négy négyes csoportban meccselnek az együttesek, az aligátorok a D felségjelűben szeptember 24-én Kaposváron a házigazdákkal, illetve az FTC-vel és a Szegeddel meccselnek az 1-2. továbbjutó helyekért.

- A bajnokságban nehéz csoportba kerültünk, de mivel az első osztályban nincsenek könnyű ellenfelek, a másik ág sem lett volna egyszerűbb - mondta a hétfőtől péntekig Szentesen edzőtáborozó AVUS vezetőedzője, Matajsz Márk. - Az erőviszonyokat figyelembe véve a Kaposvár és az Újpest lehet a riválisunk, de ha eltelik egy-két forduló, okosabbak leszünk. Újoncként nem lehet más célunk, mint a bentmaradás. Ami a kupát illeti, borítékolható az FTC továbbjutása, a második helyre viszont úgy gondolom, azonos eséllyel pályázunk a Szegeddel és a Kaposvárral. Addig is dolgozunk, a szentesi napok remekül sikerültek, egészen kiváló környezetben készültünk, délelőtt, délután is edzettünk, és a konditermet is sűrűn látogatták a fiúk. Emellett kétkapuztunk a Szegeddel és a Szentessel; az eredményt ugyan nem számoltuk, de kiegyenlített volt a játék. Jó felmérő volt mindkét találkozó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!