Sport

2017.08.07. 18:15

Dunántúli deszkások káprázatos ugrásai - remekeltek a vasi deszkások a versenyen

SZOMBATHELY - A Dunántúl legjobb amatőr gördeszkásai mérték össze tudásukat a IV. Hammer Skate Jam versenyen a Vargarénában. Remekül szerepeltek a vasiak.

Pum András

Bor Milán és Hajnal Ádám már negyedszer rendezte meg a dunántúli gördeszkások számára a Hammer Skate Jamet - mintegy 30 amatőr versenyző mutatta be tudását két korosztályban a Puskás Tivadar szakközépiskola udvarán található Vargarénában. A résztvevők közül 15-en Vas megyeiek voltak, de érkeztek versenyzők Tatabányáról, Pécsről, Zalaegerszegről, Sopronból, Budapestről is. A selejtezőknél az indulók külön-külön egy percben, majd négyen-öten együtt három percben adtak ízelítőt tudásukból. A két korosztályból négy-négy gördeszkás jutott a fináléba. A 22 év alattiaknál a pécsi Hock Péter lett az első a budapesti Szalontai Balázs és a zalaegerszegi Szabó Márton előtt. A 22 év felettiek mezőnyében Kovács Bálint (Budapest) az első, Sőre Balázs a második, Bazsó Bálint a harmadik helyen végzett, utóbbiak Vasvárról érkeztek. A Best Trick, azaz a legnehezebb, illetve legszebb trükkért járó díjat a szombathelyi Juhász Martin kapta, "Local Hero"-nak, vagyis a legjobb helyi versenyzőnek Gál Attilát választották. Érdekesség, hogy Gál már tíz éve Koppenhágában él, kizárólag a verseny kedvéért utazott szülővárosába. A Top Senior (legjobb harmincon felüli induló) Sági Szabolcs (Szombathely), a Game of SÖR, vagyis a legviccesebb feladat első helyezettje a vasvári Mihályfi Dávid lett.

Gál Attila Koppenhágából jött haza a versenyre Fotó: Nagy Jácint

A hatórás versengés után este nagy érdeklődés mellett a szombathelyi gördeszkásokról szóló film mindhárom részét (Hammertime 1, 2, 3) megnézhették az érdeklődők.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!