Sport

2017.08.02. 17:59

Tájfutóbronz - Vasiak a szlovéniai Karszt-hegységben

RAKITNA - Remek eredményekkel tértek haza az Alpokalja tájfutói egy rangos szlovéniai nemzetközi versenyről.

Tóth Gábor

Rakitna térségében, a szlovén Karszt-hegységben rendezték meg az idén az OO-Cup elnevezésű ötnapos tájfutóversenyt, ahol a 35 nemzet 900 sportolóját felvonultató mezőnyben az Alpokalja Szabadidősport és Környezetvédő Egyesület tájfutói is rajthoz álltak. A változatos mészkő-képződmények alkotta szabdalt terep nagy technikai kihívást jelentett a résztvevőknek.A szombathelyiek legnagyobb sikerét a 14 éves Molnár Péter jegyezte, aki kiegyensúlyozott versenyzéssel, végig az élbolyban haladva szerzett bronzérmet – és kapott meghívást a jövő évi OO-Cupra (a 2018-as versenynek Franciaország lesz a házigazdája). Szintén a 14 éves fiúk 38 fős mezőnyében állt rajthoz Marosi Ákos, aki a hatodik helyen végzett. Az Alpokalja ifjúsági válogatott versenyzője, Szalay Levente ezúttal a felnőtt férfiak mezőnyében tette próbára tudását, kitartását, ott is egy olyan kategóriában, ahol „lebutított”, utak nélküli térképen, főként a domborzati formák olvasására hagyatkozva kellett boldogulni. Levente végül három svájci versenyző mögött a negyedik helyet szerezte meg. W35-ben Árné Molnár Krisztina összetett hetedik helye érdemel említést. M16-ban Szele Bálint hetedik, Bognár Zoltán nyolcadik, Balogh András 11. helyen futott be. A 18 éves fiúknál Veszelszki Barnabás két futamnegyedik helyével végig a dobogóért küzdött, végül az ötödik hellyel kellett megelégednie. A 12 éves fiúk között Veszelszki Márton egy hatodik helyezést jegyzett. W45-ben Juhász Júlia hajszállal csúszott le a dobogóról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!