garázdaság

2018.02.28. 10:19

18 Fradi-drukker ellen emeltek vádat

Tavaly novemberben balhéztak a budapesti Groupama Arénában.

Vádat emelt az ügyészség 18 FTC-szurkoló ellen garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és könnyű testi sértés miatt a tavaly novemberi, a Groupama Arénában történt verekedés ügyében – közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a vádlottak a Ferencvárosi Torna Club futballszurkolói közösségének tagjaiként vettek részt a Groupama Arénában tavaly november 4-én megrendezett FTC-DVSC NB1-es futballmérkőzésen.

A mérkőzés szünetében a vádlottak egy körülbelül 30-50 fős csoport tagjaként – többen az arcukat eltakarva – rátámadtak egy szurkolói csoport vezetőjére és egy tagjára. A vád szerint a támadás oka az volt, hogy az említett szurkolói csoport a korábban bevezetett szigorúbb biztonsági szabályok miatt a mérkőzések látogatását nem bojkottálta úgy, mint a vádlottak, és ők ezt árulásnak tekintették.

A két sértett férfit az egységes és szervezett csoport – köztük a vádlottak – kitartóan bántalmazták, ütötték, rúgták őket, egyiküket többször megtaposták. Az egyik sértett könnyebb, a másik férfi súlyos sérüléseket szenvedett. Utóbbinál csak a szerencsének köszönhető, hogy nem szenvedett maradandó fogyatékosságot.

A budapesti IX. kerületi ügyészség most 18 szurkolóval szemben nyújtott be vádiratot aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés kísérlete, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés, valamint garázdaság bűntette miatt, és szabadságvesztés kiszabását indítványozta kilenc vádlott esetében azzal, hogy a bíróság a végrehajtást próbaidőre függessze fel.

A kerületi ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság a vádlottakat tiltsa el bármilyen sportrendezvény és sportlétesítmény látogatásától.

A klubvezetéssel folytatott hosszú tárgyalássorozat eredményeként a tavaly november 4-ei FTC-DVSC (2-1) bajnokin tértek vissza a korábban a vénaszkenneres regisztráció miatt távol maradó keménymag tagjai. A meccs szünetében verekedés tört ki a hazai drukkerek között és késelés is történt. A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy az FTC-nek hárommillió forint büntetést kell fizetnie, és a következő három bajnoki mérkőzésén öt szektort zárva kell tartania.

Az FTC vezetősége azt hangsúlyozta: előre megszervezett, tudatos támadás, bűncselekmény történt a szombati labdarúgó-mérkőzés szünetében, amire nem lehetett felkészülni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!