La Liga

2021.12.05. 14:14

Xavi a hazai vereség ellenére is büszke játékosaira

Xavi Hernández, a Barcelona vezetőedzője annak ellenére büszke játékosaira, hogy irányításával csapata elszenvedte első vereségét, amikor a spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján hazai környezetben 1-0-ra alulmaradt a Real Betisszel szemben.

A klublegenda edzőként negyedszer irányította a Barcelonát, és a bajnokságban két mérkőzésen aratott győzelem, valamint a Bajnokok Ligája csoportkörében elért döntetlen után először kapott ki. Xavi a Betis elleni találkozót követően kiemelte: ő és szurkolóik is büszkék lehetnek csapatukra, amely különösen a második félidőben játszott jól, és akkor kapta a mérkőzést eldöntő gólt, amikor pont a legjobb periódusában volt.

"Ez rettenetesen zavar, ilyen gólt egyszerűen nem kaphatunk. Néha tudni kell taktikai szabálytalanságot elkövetni és megakadályozni az ellenfél akcióját, de ezt mi most nem tettük meg. Azt viszont a játékosaimnak is elmondtam, hogy a futball egy ilyen játék, a történtek ellenére büszke vagyok rájuk. Ők mindent beleadtak ebbe a meccsbe, és ha valamelyik csapat itt győzelmet érdemelt volna, az a Barcelona volt" - mondta. Hozzátette: vereséget végképp nem érdemeltek, a szerencsével álltak hadilábon.

A katalánokra fontos összecsapás vár a jövő héten, szerdán a Bayern München vendégei lesznek a Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó fordulójában. A már biztos csoportelsőként továbbjutott bajorok számára nincs különösebb jelentősége az összecsapásnak, a második helyezett Barcelonának annál inkább. Utóbbi előnye ugyanis két pont a Benficával szemben, amely a Dinamo Kijevet fogadja. A Barcelona számára csak a győzelem jelent biztos továbbjutást, különben sorsának alakulása a portugáloktól függ, akik az egymás elleni összevetésben ráadásul jobbak náluk.

Xavi elmondta: úgy kell küzdeniük, mint az "állatoknak", különben fennáll a kiesés veszélye. Kiemelte: helyzetüket könnyíti, hogy elsősorban saját maguktól függnek, és csak másodsorban a Benfica eredményétől. Hozzátette: arra kell összpontosítaniuk, hogy olyan játékot és teljesítményt nyújtsanak, mint a Betis elleni találkozó második felvonásában.

Borítókép: Xavi Hernández, az FC Barcelona spanyol labdarúgóklub új vezetőedzője a bemutatásán a barcelonai Camp Nou Stadionban 2021. november 8-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!