Sport

2011.08.01. 02:29

9. Szentgotthárdi Csata Emlékfutás: Koszár és Kálovics nyert

A férfiaknál Koszár Zsolt új pályacsúccsal nyerte meg a 9. Szentgotthárdi Csata Emlékfutás 9,5 kilométeres főfutamát. A nőknél a szombathelyi Kálovics Anikó bizonyult a leggyorsabbnak.

Horváth Erika

A gyerekfutamokkal kezdődött a program; a dobogósok - zömében Vas megyeiek - Dancsecs Bojána kick-box világbajnoktól vehették át jól megérdemelt díjaikat.

A 9,5 km-es főfutam előtt egy futó zápor ijesztett rá a versenyzőkre, de a rajtra elállt. A startpisztolyt Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés sütötte el, s a 142 futó a Rába-hídon és a Hunyadi úton elindult Ausztria felé. A legnehezebb résztáv a közel 1,5 kilométeres, 100 méteres szintkülönbségű emelkedő volt a mogersdorfi emlékkereszt előtt. Az emlékhelynél fordult vissza a mezőny. A szentgotthárdi célba a hazaiak kedvence, Koszár Zsolt ért először, 29 perc 49 másodperc alatt teljesítette a távot. Akárcsak tavaly, ezúttal is pályacsúccsal nyert, most 3 másodpercet faragott legjobbján. Az abszolút verseny második helyén Czindrity Attila (SZoESE, 32:31), a harmadikon Kívés Bendegúz (SZoESE, 33:12) végzett. Az első tíz helyezettből nyolc vasi. A mezőny legidősebb versenyzője, a 78 éves, budapesti Kenyér Imre volt. Huszonnyolc hölgy vállalkozott a 9,5 km teljesítésére, 14-en Vas megyéből. A szombathelyi, de zalai színekben versenyző profi hosszútávfutó Kálovics Anikó (Zalaszám-ZAC, 35:16) győzött két feltörekvő fiatal, Purgai Evelyn (SZoESE, 38:51) és Molnár Zita (SZoESE, 41:29) előtt.

Akik nem vállalkoztak a a határon átnyúló távra, azok az 1664 méteres hobbifutamban indultak. A férfiaknál Németh Dávid (Szentgotthárd), a nőknél Csébits Nóra (SZoESE) győzött. A futam érdekessége, hogy Császár Éva öthónapos áldott állapotban is lefutotta a távot. A rendezvény értékes ajándéktárgyak sorsolásával zárult.

A vasi dobogósok. Főfutam (9,5 km). Férfi, -19 év: 1. Kívés Bendegúz (SZoESE) 33:12, 2. Karsai Márton (VOSSEN-Szentgotthárd) 33:24, 3. Nemes Gergő (SZoESE) 33:51. 20-29: 1. Koszár Zsolt (Synergy Fitness Szentgotthárd) 29:49, 2. Czindrity Attila (SZoESE) 32:31, 3. Fábrics Gábor Zoltán (SZoESE-Karakoram) 36:09. 30-39: 1. Horváth Attila (Haladás VSE) 34:19. 40-49: 1. Somogyi Gábor (Synergy Fitness) 33:58, 2. Garami Árpád (SZoESE- 4sport.hu) 34:33. 50-59: 3. Petz László (VOSSEN) 42:15. 60: 1. Wagner József (SZoESE) 46:47, 2. Woki Zoltán (VOSSEN) 53:56, 3. Maróti István (VOSSEN) 54:42. Abszolút: 1. Koszár Zsolt, 2. Czindrity Attila, 3. Kívés Bendegúz. Női, -19: 1. Purgai Evelyn (SZoESE) 38:51, 2. Molnár Zita (SZoESE) 41:29, 3. Benkő Nóra (Szentgotthárd) 44:46. 20-29: 2. dr. Farkas Hajnalka (Szentgotthárd) 48:20. 30-39: 1. Kálovics Anikó (Zalaszám-ZAC) 35:16, 3. Joó Barbara (Szombathely) 46:32. 40-49: 1. Borbélyné Wekker Judit (VOSSEN) 48:37. Abszolút: 1. Kálovics Anikó, 2. Purgai Evelyn, 3. Molnár Zita.

Hobbifutam (1664 m), férfi: 1. Németh Dávid (Szentgotthárd) 8:15,1, 2. ifj. Borbély Sándor (Szentgotthárd) 8:17,7, 3. Németh Dániel (Kőszegszerdahely) 8:25,9. Női: 1. Csébits Nóra (Szombathely) 8:19,3, 2. Purgai Barbara (Szombathely) 8:45,6, 3. Neisz Eszter (Kőszegszerdahely) 9:01,2. Gyerekfutamok. Ovisok (300 m), fiú: 1. Czeglédi Jakab (Szentgotthárd) 50,6, 2.László Gergő (Szentgotthárd) 51,3. Lány: 1. Viseralek Dorka (Szentgotthárd) 52,5, 2. Czóbel Barbara (Gencsapáti) 54,4. I. korcsoport (800 m), fiú: 1. Rózsa Dominik (Szentgotthárd) 4:37,0, 2. Németh Bence (Szombathely) 4:7,2, 3. Horváth Denton (Szentgotthárd) 4:37,7. Lány: 1. László Dorka (Szentgotthárd) 4:47,1, 2. Udvardi Virág (Sárvár) 4:53,6. II. kcs. (800 m), fiú: 1. Szakasics Balázs (Körmend) 3:00,4, 2. Nemes Bálint (Kőszegszerdahely) 3:11,6, 3. Grüll Gábor (Szombathely) 3:27,0. Lány: 2. Farkas Réka (Csákánydoroszló) 3:18,0, 3. Hütter Szilárda Lili (Kőszegszerdahely) 3:22,2. III. kcs. (1200 m), fiú: 1. Németh Dániel (Kőszegszerdahely) 4:33,2, 2. Vadász Levente (Szentgotthárd) 4:37,3, 3. Grüll Máté (Szombathely) 5:01,2. Lány: 1. Csébits Nóra 4:27,0, 2. Purgai Barbara 4:39,0, 3. Király Boróka 5:00,2 - mind Szombathely. IV. kcs. (1200 m), fiú: 1. ifj. Borbély Sándor (Szentgotthárd) 4:21,5. Lány: 1. Csébits Eszter (Szombathely) 4:23,5, 2. Kívés Blanka (Szombathely) 4:34,1, 3. Borsfai Dzsenifer (Torony) 4:40,7.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!