Sport

2016.03.23. 19:25

A Bolyai és a Zrínyi csapata jutott tovább a hazai elődöntőből

Szombathely, Budapest - Az elődöntőkben elért eredmények alapján Vas megyéből két általános iskolai és három középiskolás csapat vehet részt a torna diákolimpia országos döntőjében.

Horváth Erika

Nagyszabású verseny megrendezésére vállalkozott a NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium - az I., II. és III-IV. korcsoportos torna diákolimpia egyik elődöntőjének volt nagyszerű házigazdája. Öt megyéből 57 csapat, közel 350 B kategóriás (nem igazolt) versenyző lépett színre az egész napos program során, hogy eldöntse, hogy a három korosztály fiú és lánycsapatai közül melyik három-három mutathatja majd be tudását az országos döntőben is.

Volt okuk az elégedettségre. A házigazda Bolyai iskola országosra jutott III-IV. korcsoportos csapata. Balról: Grénus Gabriella felkészítő testnevelő, Komondi Kata, Kiss Adél, Németh Panna, Varga Gréta, Komp Karina, Börzsönyi Szonja és Károly Frigyes, a szombathelyi országos elődöntő versenyigazgatója. Fotó: Bolyai iskola

Vas megye csak a lányoknál volt érdekelt négy iskola - a Bolyai, a Jáki Nagy Márton, körmendi Somogyi és a Zrínyi - nyolc csapata révén. A versenyt az 1-2. osztályosok nyitották, akik ugráson és talajon szerepeltek, majd a 3-4-esek következtek, végül az 5-8. osztályosok, ők már három szeren, a lányoknál gerendán, a fiúknál gyűrűn is tornáztak. Végül két vasi csapatnak sikerült kiharcolnia a finálét: a Zrínyi I., és a Bolyai III-IV. korcsoportos együttesének. Előbbiek nyakába arany-, utóbbiakéba ezüstérmet akasztottak. Díjazták a legjobb egyéni versenyzőket is: az I. korcsoportban Proksza Zsófia (Zrínyi) bizonyult a legjobbnak, a III-IV. korcsoportosoknál ketten is felállhattak a dobogóra: Kiss Adél a második, Komp Karina a harmadik fokára - mindketten bolyaisok.

- Mivel az előző években négy csapatunk is résztvevője volt az országos elődöntőnek, úgy gondoltuk, hogy iskolánk kiváló tornatermi adottságait kihasználva mi is lehetnénk rendezők - utalt az előzményekre Grénus Gabriella testnevelő, a bolyaisok felkészítője, a verseny egyik főszervezője. - Segített az önkormányzat is, és sokan sokat dolgoztak azért, hogy gördülékeny legyen a verseny és elégedetten távozhassanak a résztvevők. Tíz - nem csak a mi iskolánkhoz tartozó szombathelyi - testnevelő, gimnazisták, kis tornászok, szülők is részt vettek a lebonyolításban. Reménykedtünk abban, hogy a hazai pálya előnyét kihasználva mindhárom csapatunkkal továbbjutunk, Sajnos ez csak a legnagyobbaknak sikerült, de a fiatalok is szépen tornáztak, és ezt a szülők hazai környezetben láthatták.

A Zrínyi iskola I. korcsoportban aranyérmes csapata (balról):  Ádám Dorottya , Barcsánics Viola, Molnár Georgina, Rajnai Regina, Proksza Zsófia és felkészítőjük, Barasits Andrea. Fotó: Unger Tamás

A vasiak eredményei. Lányok, I. korcsoport, csapat (12 induló): 1. Zrínyi (Ádám Dorottya, Molnár Georgina, Barcsánics Viola, Rajnai Regina, Proksza Zsófia, felkészítő: Barasits Andrea) 73,10 pont, 4. Bolyai (Nagy Flóra, Fullár Emma, Szele Zsanka, Gyurkó Glória, Sákovics Janka, Németh Viola, f.: Grénus Gabriella) 72,10, 8. Ják (Molnár Nikol, Boda Ágota, Tóth Elizabet, Mondai Flóra, Németh Regina, Tóth Bernadett, f.: Weidinger Veronika) 65,85. II. kcs. (14): 4. Bolyai (Hegyi Sára, Ugróczky Nóra, Vincze Anna, Mészáros Melinda, Szabó Luca, Kerecsényi Boglárka, f.: Grénus Gabriella) 108,35, 5. Ják (Németh Friderika, Héra Viktória, Kecskés Alexa, Pál Petra, Tóth Dorka, Németh Enikő, f.: Weidinger Veronika) 108,0, 12. Somogyi, Körmend (Baráth Enikő, Horváth Erika, Pap Dorina, Kalamát Edina, f.: Szájerné Csóbor Katalin). III-IV. kcs. (14): 2. Bolyai (Börzsönyi Szonja, Varga Gréta, Németh Panna, Komondi Kata, Kiss Adél, Komp Karina, f.: Grénus Gabriella) 111,75, 6. Ják (Balczár Hajnalka, Németh Petra, Novák Tamara, Varga Dorina, Kovács Rebeka, Németh Patrícia, f.: Weidinger Veronika) 109,90.

A középiskolások számára Budapesten rendezték meg a két-két elődöntőt. A kezdő kategóriában összesen 36 csapat versengett két csoportban. A Kereskedelmi (Niksz Viktória, Papp Kamilla, Fodor Dzsenifer, Németh Veronika, f.: Pászthoryné Koltai Andrea) 106,0 pontjával ötödikként továbbjutott a döntőbe, ugyanez a másik csoportban 21. helyen záró Művészetinek nem sikerült. A haladóknál mindkét szombathelyi csapat győztesként léphetett tovább. A Bolyai (Simon Viktória, Hegyi Júlia, Jagodich Mira, Varga Zsófia, Rozmár Katalin, Herczku Boglárka, f.: Grénus Gabriella) 148,20, az NLG (Papp Katalin, Tóth Boglárka, Székely Dóra, Nardai Borbála, f.: Barasits Andrea) 150,6 pontot tornázott össze. Egyéniben a bolyaisok közül Rozmán Katalin első, Varga Zsófia harmadik, az NLG csapatából Nardai Borbála első, Tóth Boglárka második lett.

Az országos döntő minden korosztályban április 9-10-én Budapesten lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!