bajnoki 20.45-kor

2018.08.24. 20:51

A Haladás szombat este az MTK együttesét látja vendégül

A labdarúgó NB I. hatodik fordulójában szombaton 20.45-kor a Szombathelyi Haladás az MTK-t fogadja.

Pum András

A válogatott támadó Priskin Tamás az utóbbi egy hónapban csak edzhetett – az MTK ellen már játszhat

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

 

A válogatott támadó Priskin Tamás az utóbbi egy hónapban csak edzhetett – az MTK ellen már játszhat
Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

A Haladás mindhárom idegenbeli mérkőzését elveszítette, viszont a stadionjában még nem talált legyőzőre. A remek széria az idei bajnokságban sem szakadt meg, az Újpest elleni 1-1 után a Puskás Akadémiát verték 2-1-re a zöld-fehérek. A szombathelyiek egy hete 1-0-ra kikaptak a Diósgyőrtől, öt bajnokin gyűjtött négy pontjukkal a nyolcadik helyen tanyáznak. A zöld-fehér szurkolók számára jó hír, hogy letelt Priskin Tamás Kispesten begyűjtött, brutálisan hosszú, négy meccsre szóló eltiltása, így – amennyiben Michal Hipp is úgy gondolja – a Ferencvárostól kölcsönkapott válogatott támadó ismét pályára léphet. Ami az MTK-t illeti, várakozáson felül szerepel a kék-fehér csapat: hazai pályán ugyan 4-1-re kikapott az FTC-től, aztán viszont 1-0- ra verte a Diósgyőrt. Idegenben pedig egészen kiválóan szerepelnek a kék-fehérek: Újpesten 2-0-ra, Felcsúton 2-1-re nyertek, egy hete Debrecenben pedig úgy játszottak 3-3-at, hogy a 87. percben még 3-1-re vezettek. A fővárosiak támadószekciójából érdemes kiemelni Torghelle Sándor, Bognár István, az egyaránt három-három gólos Kanta József és Lencse László nevét, vagy éppen az egy évet Szombathelyen kölcsönben töltő Myke Ramosét.

– Legutóbb Diósgyőrben nem a jobb, hanem a szerencsésebb csapat nyert, de ez persze a tényeken nem változtat, nem szereztünk pontot

– mondta Michal Hipp, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője. – Noha szombati ellenfelünk, az MTK újonccsapat, valójában egy rutinos, válogatott játékosokkal teletűzdelt együttes. A nyári igazolásaik tükrében engem egyáltalán nem lepett meg eddigi jó szereplésük. A futballt kimondottan játszó csapat a fővárosi klub, nem pedig olyan, amelyik beássa magát kapuja elé és csak védekezik. Ez azonban nem biztos, hogy kedvező számunkra, ugyanis minden meccs más és más, mindegyiknek más a forgatókönyve. Hazai pályán szurkolóink támogatásával mindenképpen nyerni akarunk. Priskin Tamás visszatérhet, Kovács Lóránt, Pinte Patrik, Jancsó András viszont sérült, Miroszlav Grumics és Jagodics Márk pedig eltiltott. Várható összeállítás: Király – Schimmer, Tamás, Kolcák, Bosnjak – Habovda, Németh Milán – Mészáros, Rácz, Halmosi – Rabusic.

– Hosszú volt ez az elmúlt egy hónap, különösen az eleje volt nehéz, de végre elérkezett az idő, hogy ismét pályára léphetek

– mondta Priskin Tamás, a vasiak 63-szoros válogatott támadója. – Próbáltam magam minél jobb állapotban tartani, az edzéseken ugyanúgy beleadni mindent, mintha hétvégente én is játszhattam volna. Majd szombaton – ha a mester számít rám – eldől, mennyire viselt meg a kihagyás. Szerencsére korábban játszottunk egy edzőmeccset Ausztriában, ami sokat segített. Ami a szombati bajnokit illeti, jó ellenféllel játszunk, így egyáltalán nem számítok könnyű mérkőzésre. Hazai környezetben dominálnunk kell, ki kell hoznunk a legtöbbet a találkozóból – ami remélem, három pontot eredményez. A stadion pénztárai 14 órakor nyitnak. A mérkőzésről a vaol.hu oldalon élő közvetítést olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában