Labdarúgás

2019.07.31. 20:39

A középmezőny a cél – Alaposan átalakult az NB III-as Sárvár FC játékoskerete

Vasárnap elkezdi a 2019/2020-as szezont a Sárvár FC NB III-as labdarúgócsapata.

Tóth Gábor

Bojan Lazic edző bizakodó csapata őszi rajtja előtt

Fotó: Unger Tamás

A Sárvár FC tavaly nagy küzdelemben, a bajnokság hajrájában őrizte meg NB III-as tagságát – vagyis újoncként teljesítette a legfőbb célkitűzést. Az egyetlen harmadosztályú Vas megyei alakulat játékoskerete a nyáron alaposan átalakult – de Bojan Lazic vezetőedző bizakodva várja a szezont.

– Tavaly teljesítettük a célkitűzést, bent maradtunk, összességében reális eredményt értünk el, de igazából a mutatott játékkal és az eredményességgel sem voltam elégedett – árulta el a Sárvár FC mestere, Bojan Lazic. – A védekezésünk alapvetően rendben volt, de az előre játékunk akadozott, kevés gólt rúgtunk – elsősorban ezeket a hibákat igyekeztünk kijavítani a nyári felkészülési időszakban. Amikor visszatértem a nyári szünetből, akkor azzal szembesültem, hogy egy csapatra való játékos döntött a távozás mellett, a zömük Ausztriában folytatja pályafutását. Nem estünk kétségbe, igyekeztünk minőségi futballistákkal pótolni a távozókat – és úgy érzem, hogy ezt a törekvésünket siker koronázta. NB I-es, NB II-es rutinnal rendelkező, vagy NB III-ban már bizonyított labdarúgókat igazoltunk. Olyanokat, akik megfelelnek az én elvárásaimnak: motiváltak, tudnak harcolni, sikerorientáltak, nem félnek a munkától.

Bojan Lazic edző bizakodó csapata őszi rajtja előtt
Fotó: Unger Tamás

- Meggyőződésem, hogy a tavalyinál jobb, sokkal jobb csapatunk lesz. Gyors, agresszív, közönségszórakoztató futballt szeretnénk látni a fiúktól, a tavalyinál eredményesebb játékra, több gólra számítok. A felkészülésünk összességében jól sikerült, a fizikai résszel biztosan nem lesz probléma, viszont mivel szinte új csapatot építünk, néhány hétre még szükségünk lesz, hogy gördülékenyen működjön a gépezet. Az sem titok, hogy még két futballista szerződtetését tervezzük – de a neveket majd csak akkor mondok, ha konkrétumokról is beszámolhatok.

– A csoportunk alaposan átalakult, sokkal erősebb lett – folytatta a vezetőedző. – A gyengébb csapatok, mint a Dunaharaszti, vagy a Szabadkikötő elkerültek tőlünk, és érkeztek olyan gárdák, mint például az NB II-ből kiesett, a visszajutást megcélzó Mosonmagyaróvár, vagy a komoly terveket szövögető Bicske, Lipót, Balatonlelle, a hazai pályán mindig erős Hévíz. Mi lépésről lépésre haladunk, tavaly bent maradtunk, idén pedig szeretnénk egy stabil középcsapatként szerepelni – a tizedik hely környékére várom a csapatomat. A klub fokozatosan fejlődik, egyre jobb az utánpótlásképzésünk, alakulnak a körülmények, az első csapatnak is fejlődnie kell.

Gőcze Gergő személyében sikerült minőségi kapust igazolni
Fotó: Unger Tamás

A Sárvár vasárnap (17.00) a Veszprém vendégeként kezdi a 2019/2020-as NB III-as labdarúgó-bajnokságot.

– Fiatal, szervezett, hajtós ellenfél fogad minket, de nem verhetetlen. Szeretnénk győzelemmel nyitni az új szezont – zárta szavait Bojan Lazic.

Távozók: Sásdi Bálint, Nyírő Bálint, Horváth András, Maráczi József, Fider Ádám, Takács Ádám, Pázsi Máté, Farkas Ádám, Hoós Patrik, Koroncazi Roland.

Érkezők: Gőcze Gergő (Ausztria), Kertai Dániel (Iváncsa), Horváth Detre (Nagykanizsa), Faggyas Milán (Hódmezővásárhely), Valkovszki Péter (Pécs), Szenczi Bence Imre (Király), Németh Erik (Ausztria).

Az NB III. nyugati csoportjának csapatai: Bicske, BKV Előre, Mosonmagyaróvár, Érd, Nagykanizsa, Balatonlelle, Hévíz, III. Kerület, Komárom, Lipót, Ménfőcsanak, MOL Fehérvár II., Pápa, Puskás Akadémia II., Sárvár, Veszprém.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában