Sport

2006.07.17. 10:42

A NOB sem mondja, hogy doppingoltak (2004.09.06)

<p align="justify"><strong>Szombathely (he) - A Kalapácsvető Világdöntőre érkezett Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára a szombati sajtótájékoztatón a két olimpiai aranyérmétől megfosztott szombathelyi dobóatléta ügyéről is beszélt.</strong></p>

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Gyulai István az IAAF és a dopping viszonyáról elmondta, az atlétikai szövetséget nem kell a doppingellenes harcra tanítani (ehhez más szervezetnek nincs is joga), hiszen az összes sportszervezet közül az IAAF veszi ezt a küzdelmet a legkomolyabban. Már a 80-as években bevezették a versenyen kívüli ellenőrzéseket. Több mint 3000 tesztet végeztetnek el évente (egy vizsgálat mintegy 500 dollárba kerül). Az IAAF támogatta a WADA-t is abban a reményben, hogy az egész világon minden sportágban harmonizálódnak a doppingszabályok; azonosak lesznek a tiltott listák, eljárások, vizsgálatok, büntetések. Hisz míg az atlétikában általában két évre szól egy-egy eltiltás, akad olyan sportág, ahol két meccsre. Gyulai István meg-látása szerint ez a bi- zonyos harmonizáció igencsak lassan megy. 

Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon a kalapácsvetés újdonsült olimpiai bajnoka, a japán Murofusi után is elindult-e a WADA, a főtitkár azt válaszolta, nem tud róla, de az az érzése, hogy nem. Elmondta, hogy dr. Patrick Schamasch, a NOB orvosi és tudományos bizottságának elnöke szerint azért részesítették megkülönböztetett figyelemben a két szombathelyi dobóatlétát, mert arról értesültek, hogy csalnak. Ezért kívántak célzott ellenőrzéseket végezni a NOB szabályzatába bekerült új passzus alapján - amelyet június 24-én hoztak először nyilvánosságra. Gyanújukra bizonyítékot nem találtak most sem, ahogy az elmúlt években sem. Pedig ama bizonyos tavalyi névtelen levél után is - amelyet az IAAF például elküldött a teszteket végző svéd cégnek is, s amelyből így a világ összes doppingellenőre értesülhetett a gyanúról - számos szúrópróbaszerű vizsgálatot végeztek rajtuk, minden egyes alkalommal meg is találták őket az ellenőrök - s valamennyi vizsgálatuk negatív eredménnyel zárult. Annak a szervezetnek az ellenőrei ostobák, ahol olyan fanatikus emberek dolgoznak, akiknek akkor van gyönyörérzetük, ha elkapnak valakit, vagy mégsem csaltak?, tette fel a költői kérdést Gyulai István. 

- Ne csapjuk be magunkat, ha minden a szabályoknak megfelelően történt volna, ha a fiúk másként viselkednek, nem lenne ez a két ügy. De meg tudom érteni őket, kerülhettek olyan pszichés állapotba, hogy így reagáltak. Robi megnyer egy nagy versenyt, és akkor mitugrász emberek szórakoznak vele hosszasan. Adrián pedig már rég kiengedett. A maratoni futónak mondják, hogy ugyan kérem, tessék még egy félmaratont lefutni?! Szóval, az sem feltétlenül sportszerű, amit velük tettek, s akadnak is jogilag támadható pontok ezekben az ügyekben. 

Lapunk azon kérdésére, hogy mi következhet, illetve hogyan zárulhat le ez a szomorúságos ügy, Gyulai István megerősítette, hogy a két szombathelyi exolimpiai bajnok pillanatnyilag nincs eltiltva.
- Valakit eltiltani egy nemzetközi szövetségnek akkor lehet, ha az a saját szabályai szerint vétett valamit, és ezért a vétségért eltiltás jár. A mi szabályaink szerint egyelőre semmiféle ilyen bizonyíték nincs. Lehet, hogy Fazekas esete - hogy elment, mielőtt a teljes minta produkálódott volna - a mi megfelelő testületünk szerint is vétség lesz, s abban a pillanatban a Robit fel fogják függeszteni.

- Két évre?
- Attól függ, hogy ezt vissza-utasításnak tekintik-e, vagy valami másnak. Jogilag nem teljesen egyértelmű a helyzet. Adrián esetében a mi szabályunk azt mondja, hogy akkor van két év eltiltás, hogyha 18 hónapon belül három alkalommal nem jelenik meg, amikor meg kellene jelennie. Akárhogyis számolom, itt még az egy hónapos hatalmával élő NOB is csak két ilyen alkalmat tudott összehozni. És egyikben sem vagyok biztos, hogy a mi szabályaink szerint ugyanezt az elbírálást hozná. Ugyanis például valakinek azt mondani, hogy jöjjön vissza, amikor már elutazott, nem biztos, hogy jogilag helytálló. De a legfontosabb most nem az, hogy versenyezhetnek-e, vagy nem. Azt hiszem, most egyikük sem nagyon gondol erre. Nekik most fel kell mérniük, akarnak-e fellebbezni, vagy nem. Nagyon drága mulatság, és nagyon aprólékos felkészülést, elemzést igényel; nagyon jó jogászok kellenek hozzá, hiszen az ellenfél nem akárki. 

- Annus és Fazekas már nem tekinthetők olimpiai bajnoknak, aztán rendesen meghurcolták, meg is vádolták őket a sajtóban világszerte. Csakhogy a doppingolás tényét még senki sem bizonyította.
- A NOB sem mondja azt, hogy doppingoltak, csak azt, hogy ebben a különleges szabályzatában foglaltak ellen ők vétettek. 

- És akkor ennyi?
- A NOB részéről ezzel az ügy lezárult. Ha Adriánék nem fellebbeznek, akkor a történet ennyi. És amíg lesz sport, addig a sportkrónikákban úgy jegyzik, hogy diszkvalifikálták őket. Oda lesz írva, hogy melyik szabály alapján, amit senki sem fog tudni - mindenki azt fogja mondani, hogy doppingoltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!