Sport

2017.01.04. 17:55

A Sport Legyen a Tied! - Vas megyébe 13 millió forintnyi eszköz jutott

Szombathely - Megközelítőleg 13 millió forint értékben kaptak eszközcsomagokat a Vas megyei iskolák A Sport Legyen a Tied! 2016-os programjának keretében.

Horváth Erika

A Magyar Diáksport Szövetség az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának támogatásával 2015-ben hívta életre A Sport Legyen a Tied! programot azzal a céllal, hogy növelje a sportágak utánpótlás-bázisát. 2016-ban is folytatódott a program, amely Vas megyébe először áprilisban köszönt be, amikor az Arena Savariában 16 sportág mutatkozott be - a rendezvényen a megyéből 978 1-6. osztályos iskolás vett részt.

Az oladi tanuszodában rendezett bemutatón új eszközökkel gyakorolhattak a gyerekek. Nyolc iskola úszásoktatását segítendő, mintegy 3,2 millió értékű csomag érkezett Fotó: Németh Richárd

Novemberben pedig az iskolai sportági bemutatókat bonyolították le - Vas megyében hat helyszínen két-két sportággal. A Neumann iskolában kosárlabdával és vívással, a körmendi Olcsaiban asztalitenisszel és kickboxszal, a sárvári Gárdonyiban kosárlabdával és birkózással, a Regulyban röplabdával és tenisszel, az ikervári Zichyben kézilabdával és birkózással, a Bolyaiban tenisszel és kézilabdával ismerkedhettek a gyerekek.

A Sport Legyen a Tied! országos programjához 500 millió forintos támogatási keret is jár - 13 sportági szakszövetség több mint 1100 intézménybe helyezett ki sportágspecifikus eszközöket. Vas megyében 27 iskola összesen 35 eszközcsomagot kapott - ezeket asztaliteniszhez, atlétikához, karatéhoz, kézilabdához, kosárlabdához, röplabdához, teniszhez, úszáshoz, illetve víváshoz használhatják. A sporteszközök összértéke megközelíti a 13 millió forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!