Újabb idegenbeli vereség

2019.02.01. 21:30

A végjátékban eltaktikázta magát a Körmend és vesztett Kecskeméten

Az Egis Körmend NB I-es kosárcsapata hullámzó teljesítményt mutatott a Kecskemét otthonában, ez nem volt elég a győzelemre. Kiélezett végjátékban eltaktikázta magát a piros-fekete együttes és három ponttal kikapott.

Tóth Judit

Mario Delas elsősorban tíz lepattanószerzésével segítette csapatát

Fotó: Szendi Péter

Az első kosarat Hammonds szerezte, majd jött Németh Ákos és Bradford is, és besegítettek a pontszerzésbe. 0-7 állt az eredményjelzőn, amikor Green is betalált a házigazdáknál. Lendületesebb volt a Zollner-csapat az első percekben és jól is védekezett, míg a KTE sokat hibázott, nem igazán tudta felvenni a ritmust. Price hárompontossal köszönt be (9-18), de hamar jött a válasz Kucserától, majd Dimictől, ezzel pillanatok alatt négy pontra zárkózott a Kecskemét (14-18). Az etap utolsó percében már csak két pont volt az MTE-előny, de Thames egy triplával mozdított a szoros eredményen a kis szünetre (18-23). A második negyed elején is Thames volt a főszereplő, újabb öt pontja nagyon kellett az Egis Körmendnek.

Ezzel kialakult a legnagyobb különbség (18-28). Ekkor Bradford faultolta Wittmannt, a körmendi hiba három pontot ért a Kecskemétnek. De a vasi légiós azonnal javított, egy triplát süllyesztett el a kosárban, így tartotta előnyét a Körmend (21-31). Ez nem szegte kedvét Forray Gábor csapatának, mert arasztolt felfelé, mindehhez kitűnően asszisztált a Körmend. Wittmann hárompontosával két pontra csökkent a vendégek előnye (29-31). Price sokat vállalt most, de mindenhonnan hibázott. Ez Kucserára nem volt igaz, triplájával átvette a vezetést a KTE (32-31). A nagy szünetre viszont már minimális körmendi előnnyel mehettek el a csapatok.

Mario Delas elsősorban tíz lepattanószerzésével segítette csapatát
Fotó: Szendi Péter

A második félidőben komolyabb tempóra váltott a Kecskemét, Derasimovic kilenc pontja szinte zsinórban érkezett, aztán a pontgyártáshoz Dramicanin is csatlakozott. Mély álomból ébredt a Körmend, a hazaiak 13 pontja mellé csupán kettőt hozott össze. Németh Ákos, Bradford és Price is érezte a bajt, így nem tudta hosszú időn keresztül tartani előnyét a kecskeméti együttes. Nem tudtak megugrani egymás mellől a felek, hol a Körmend, hol a Kecskemét vezetett néhány ponttal. A KTE olykor rafinált megoldásokkal operált, és ha mezőnykosárral nem is, sikeres büntetőkkel mindig növelte pontjait az akciók végén. A negyed hajrájában Wittmann volt a főszereplő, két triplájával négypontos előnyt harcolt ki a KTE.

A záró negyedben szigorodott a kecskemétiek védekezése, így a Körmend nehezebben jutott szóhoz. Ferencz négy faulttal újra játékra jelentkezett, kellett a vezér a piros-feketéknek. A kiélezett végjátékban a KTE volt összeszedettebb, a vasi együttes sokszor választott rossz megoldásokat, ez a végére megbosszulta magát. Az utolsó percben hárompontos hazai vezetésnél Price szerzett kosarat, de a ráadásbüntetőt kihagyta (82-81). A taktikai másodperceket a KTE használta okosabban, így hárompontos hazai győzelem született (88-85).

Jegyzőkönyv

KTE-Duna Aszfalt–Egis Körmend 88-85 (18-23, 19-17, 29-22, 22-23) Kecskemét, 1400 néző, NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés, vezette: Kapitány G., Frányó T., Kulcsár T.

Kecskemét: Dimic 11/3, WITTMANN 17/12, Green 14, Dramicanin 15/6, KARAHODZIC 9/3. Csere: DERASIMOVIC 12/6, Molnár M. 4, Kucsera 6/6, Mészáros –. Vezetőedző: Forray Gábor.

Körmend: NÉMETH Á. 11/3, Bradford 14/6, PRICE 19/9, Hammonds 11/3, DELAS 7. Csere: Ferencz 3/3, Csorvási 7, Thames 13/6. Vezetőedző: Matthias Zollner.

Az eredmény alakulása. 6. perc: 6-12. 8. perc: 14-18. 14. perc: 21-31. 18. perc: 35-31 26. perc: 50-52. 29. perc: 58-60. 33. perc: 68-65. 39. perc: 80-79.

Kipontozódott: Wittmann (40.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában