Sport

2017.05.11. 18:07

Alapszakaszt zár a CVSE asztalitenisz-csapata

A CVSE extraligás férfi asztalitenisz-csapata utolsó alapszakaszmeccsét játssza szombaton, míg a SZAK-Sportiskola NB I-es női gárdája utolsó bajnokiját.

Horváth Erika

A férfi asztalitenisz Extraligában az alapszakasz utolsó fordulóját rendezik meg a hétvégén. A halasztott, szerdán lejátszott PTE-PEAC-Szécsény találkozót 6-2-re a pécsiek nyerték, ezzel eldőlt, hogy ők jutnak első helyen a június 10-11-ei, érdi Final Fourba, és már az is biztos, hogy ott az ellenfelük a Szeged lesz. A második és harmadik helyen pedig a Celldömölki VSE-Swietelsky és a Szécsény osztozik majd - tehát egymással játszanak majd az elődöntőben. Ez a két csapat éppen egymás ellen fejezi be az alapszakaszt.

A szombati, szécsényi találkozó tétje így tulajdonképpen már csak az, hogy melyik csapat kap nagyobb pénzdíjat. 6-3-as, illetve nagyobb arányú CVSE-siker esetén a hétszeres bajnok lesz a második, ha 6-4-re nyernek a vasiak, akkor összehasonlítják a két csapat mérlegét. 5-5-nél, illetve hazai győzelem esetén a Szécsény a második. Cellben a nógrádiak nyertek 6-4-re.

Mivel a női NB I. utolsó két fordulójában szabadnapos lesz a SZAK-Sportiskola együttese, a szombati (15.00), Hévíz elleni hazai mérkőzése lesz az utolsó bajnokija ebben a szezonban. Ha nyerni tudnak a szombathelyiek, akkor jó esélyük van befutni a negyedik helyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!