Sport

2016.12.20. 17:05

Az idei utolsó

Körmend - Szerdán 18 órától - hazai pályán -a fehérorosz Cmoki-Minszk együttese elleni FIBA Európa Kupa-mérkőzéssel zárja a naptári évet az Egis Körmend kosárlabdacsapata.

Németh Zsolt

Mivel a piros-feketék továbbjutottak a FIBA Európa Kupa második csoportkörébe, a Székesfehérváron aratott bajnoki győzelemmel nem ért véget számukra a naptári esztendő.

Egy héttel korábban, Franciaországban a Nanterre ellen a gyenge kezdés miatt nagyot kellett küzdeniük Ferencz Csabáéknak, de öt perccel a vége előtt háromig fel tudtak zárkózni. A vége tízpontos vereség lett (87-77). Székesfehérváron viszont végig taktikus, fegyelmezett játékkal arattak 91-84-es megérdemelt győzelmet a listavezető Alba Fehérvár ellen.

Utoljára a Groningen vendégeskedett Körmenden az Európa Kupában - a labdával Parrish Petty
Fotó: Szendi Péter

- Ahogy korábban is mondtam, nehéz meccs volt egy remek csapat ellen, pláne idegenben - kezdte gondolatait Gasper Potocsnik, aki első hazai mérkőzésére készül az Egis Körmenddel. - Voltak hibáink, mégis a legfontosabb a játékosaim remek hozzáállása, energikus játéka volt. De - ahogy az öltözőben is elmondtam - gyorsan el kell felejtenünk a meccset, és a következő kihívásra kell koncentrálnunk.

Hogy mire számít a vezetőedző a Minszk ellen?

- Azt tudjuk, hogy egy nagyon erős gárda a Minszk, amelynek bőséges, remek a játékoskerete - folytatta Gasper Potocsnik. - Könnyen győzte le az első körben az izraeli Herzliya csapatát. Minden bizonnyal nagyon nehéz dolgunk lesz, de mi játszunk hazai pályán, a remek szurkolótáborunk előtt. Rengeteg energiával kell pályára lépnünk, a legjobbunkat adva kell harcolnunk azért, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést!

A találkozón a szurkolók számos meglepetésre számíthatnak, és a lefújás után sem kell hazamennie senkinek, hiszen az MTE karácsony keretében fellép Ed Philps, aki Európa egyik legjobb Elvis-showját mutatja be. Ezt követően az enni- és innivalók mellett a tavalyi programhoz hasonlóan a Németh testvérek gondoskodnak a jó hangulatról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!