szöuli tenisztorna

2019.09.17. 09:00

Babos verte a 2017-es Roland Garros-bajnokot

Két szettben győzte le a lett Jelena Ostapenkót, ezzel nyolcaddöntőbe jutott a 250 ezer dollár (74,8 millió forint) összdíjazású szöuli keménypályás női tenisztornán.

A selejtezőből főtáblára jutott Babos első fordulós mérkőzésén

a szöuli torna és a Roland Garros 2017-es bajnokával mérkőzött meg,

aki jelenleg csak a 74. helyen áll a világranglistán.

Babos (92.) az első szettben egy brékkel 3:0-ra meglépett, Ostapenko csak felzárkózni tudott. A magyar játékos a második játszmában 2:2 után tudott brékelni, majd 5:3-as előnyét követően újabb elvett adogatógémmel zárta le az összecsapást, amely 1 óra 15 percig tartott.

Babos nem veszített szervajátékot a találkozón.

A két játékos egymás elleni mutatója így 2-2-re módosult, a soproni teniszező korábbi sikerét még 2016-ban aratta.

Babos a nyolcaddöntőben a harmadik helyen kiemelt cseh Karolina Muchovával (45.) találkozik, aki az első fordulóban a belga Alison Van Uytvanck (62.) ellen győzött 6:4, 3:6, 6:2-re

Eredmény, egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Babos Tímea-Jelena Ostapenko (lett) 6:3, 6:3

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!