Sport

2013.07.24. 22:00

Bajnoki címet nyert a másodosztályban a Vas megyei horgászválogatott

Szeged - Bajnok lett a másodosztályban, így jövőre ismét az élvonalban szerepelhet a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének a csapata.

Tóth Gábor

A szegedi Maty-éri versenypályán rendezte meg a Magyar Országos Horgász Szövetség az 50. országos csapatbajnokságát a legrangosabb honi versenyhorgász eseményt. A kétnapos erőpróbán az élvonalban 12, a másodosztályban pedig nyolc szövetség együttese indult. Vas megye válogatottját - amelyet Magyar Szilárd világbajnok versenyhorgász irányított szövetségi kapitányként - az utóbbiban volt érdekelt. A vasi gárda remekül szerepelt, már az első napot az élen zárta, és a folytatásban sem lassított, végül biztosan nyert - 125 kiló fogott hallal, 45 ponttal lett bajnok a másodosztályban. A második helyen a Velencei-tavi Szövetség (106 kg), harmadikként pedig a Bács-Kiskun Megyei Szövetség (106 kg) végzett.

A dobogó felső fokán Vas megye II. osztályban győztes csapa. Fotó: MOHOSZ

A sikeres szereplés eredményeképpen a vasi horgászválogatott négy év kihagyás után a következő országos horgász csapatbajnokságot már az első osztályban kezdheti.

A csapat tagjai: Varga Viktória, Kovács Hajnalka, Geröly Tibor, Németh Krisztián, Komáromi Levente, Varga Bálint, Kajtár Máté, Kádi Szabolcs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!