Sport

2015.10.06. 16:35

Bakos Bálint bravúrja - 18 évesen felnőtt válogatót nyert

Budapest - A felnőtt párbajtőrözők hétvégi dupla válogatójának második versenynapján Bakos Bálint, a Szombathelyi Vívóakadémia junior korú versenyzője bizonyult a legjobbnak.

Horváth Erika

A dupla válogatón a Szombathelyi Vívóakadémiáról a 18 éves, korosztályos válogatott (csapatban U23-as Eb-ezüst- és kadet Eb-bronzérmes) Bakos Bálint szállt harcba. A párbajtőrözőknél óriási volt a mezőny – 14 nemzet képviseltette magát. Az első napon a Kolczonay Ernő emlékversenyt rendezték 107 indulóval. Bakos Bálint öt győzelemmel és egy vereséggel a 64-be kiemeltként jutott. Utána az MTK-s Pásztor Csabát verte 15-12-re, így a 32-es vigaszágas táblán folytathatta. Ott Kátai (OMS Tata) és 15-11-es siker következett. A szombathelyi vívó következő ellenfele a 12-be jutásért a csapatban már háromszoros, de idén egyéniben is világbajnoki címet szerző Imre Géza volt – Patócs Zsolt tanítványa tisztesen helytállt, 12-15 lett az eredmény. Bálint a vigaszágon Berta Dánieltől (PEAC) 15-8-ra kikapott – összességében 17. lett (a 11. legjobb magyar), már ez is sok ranglistapontot jelentett.

A lehető legnagyobb bravúrt a másnapi, 109 párbajtőrözőt felvonultató válogató hozta Bakos Bálint számára, amely egyben U23-as európai körverseny is volt. Négy győzelemmel, két vereséggel kiemeltként jutott a 64 közé (innen közvetlen kieséses volt a viadal). A 32 közé jutásért a lengyel Bast 15-5-ra verte, a 16 közé pedig a pécsi Peterdit ejtette ki okos, taktikus vívással (15-12). A nyolcba könnyebb asszón keresztül vezetett az útja, Szabó Tamás (BVSC) volt a vesztes fél (15-10). Az elődöntőért egy lengyel fiúval, Staszulonekkel kellett megvívnia.

– Élmény volt látni, amikor az ellenfél Bálint 7-2-es vezetésénél tanácstalanul tárta szét a karját – idézte fel a mérkőzést Patócs Zsolt.

Végül 15-12-es győzelmet könyvelhetett el Bálint. A fináléért rendezett mérkőzésen az előző nap győztese, a 24 éves Hanczvikkel Márk (Balaton) volt az ellenfele. Az asszót nem vívták végig, mert a szombathelyi fiú 3-0-s vezetésénél riválisa sérülés miatt visszalépett – de ez is győzelmet jelentett. És már csak egy csörte volt hátra – az aranyéremért. Az ellenfél pedig a világbajnoki csapat tagját, Szényi Pétert búcsúztató, 25 éves olasz Russo. 8-8-ig fej fej mellett haladtak, innen lépett el Bálint és nyert 15-12-re.

A dobogó tetején az U23-as európai körverseny, egyben felnőtt válogató győztese,Bakos Bálint. Balról az olasz Andrea Russo, jobbról Hanczvikkel Márk (fehérben) és Szényi Péter (kékben)

Bakos Bálint a világbajnokokkal tűzdelt mezőnyben szerzett első helyével a junior magyar ranglistán megerősítette első helyét (1035 pont az előnye a második helyezettel szemben), a felnőttek között pedig a harmadik helyen áll Hanczvikkel és Szényi mögött. Bálint hamarosan (október 18-án) a turkui junior világkupa-versenyen indulhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!