Sport

2016.03.08. 17:41

Bakos Bálint is Eb-aranyérmes csapatban

Újvidék (Novi Sad) - Aranyérmes lett a Bakos Bálintot is soraiban tudó magyar fiú junior párbajtőrcsapat is a korosztályos vívó Európa-bajnokságon.

Horváth Erika

A szerbiai kontinensviadalon vasárnap kezdődtek meg a juniorok küzdelmei. A fiú párbajtőrözők egyéni versenyében induló négy magyar közül Siklósi Gergely emelkedett ki, olyannyira hogy az eredményhirdetésen aranyérmet akasztottak a nyakába. Kedden a csapatversenyt rendezték; a magyar fiúcsapatot Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely és a Szombathelyi Vívóakadémia válogatottja, Bakos Bálint alkotta. A 23 együttes között a magyarokat - eddigi eredményeik alapján - a második helyen emelték ki. Így a 16 közé jutásért nem kell vívniuk. Könnyen léptek a nyolc közé Svédország 45-32-es legyőzésével, majd a négybe is, miután Németországot 45-34-re söpörték le. Az elődöntőben a harmadik helyen kiemelt Csehország viszont már nagyon megdolgoztatta a fiúkat - ezen a mérkőzésen szerepet kapott Bakos Bálint is, A finisben Siklósi hozta vissza a sírból a meccset, miután 34-37-ről 45-44-re fordította meg az eredményt. A döntőben az első helyen kiemelt franciák következtek; ennek találkozónak is a tapolcai Siklósi volt a hőse. Az utolsó asszóban 24-30-as állásnál vette át a „stafétabotot", és a három perc leteltével már 36-36 állt az eredményjelzőn. Egyperces ráadás következett, de a parádézó magyar fiúnak 12 másodperc elegendő volt a döntésre (37-36). A fiú kadet párbajtőrcsapat után - amelyben Bende Bence volt a szombathelyi résztvevő - tehát a juniorok is Európa-bajnoki címet szereztek.

Az aranyérmes junior párbajtőrcsapat (balról). Siklósi Gergely, Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik. Fotó: Facebook

- Nehéz meghatottság nélkül megszólalni, ritkán van két csapatarany egy Eb-n - kommentálta a versenyt Patócs Zsolt, a két válogatottat is adó szombathelyi vívóakadémiások edzője. - A junior csapatarany nagyrészt Siklósi Gergely érdeme, aki a hátán tudta vinni az együttest. Ami a mi két fiúnkat illeti, aranyéremmel térhetnek haza - ilyen még nem volt. Az egyéni versenyben a kadet Bende Bencét összenyomta a nagy teher, a vb-re jutása múlott az utolsó meccsén. Bakos Bálint nem vívott rosszul, de ezúttal az eredményben ez nem igazolódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!