Sport

2011.02.25. 11:28

Bognár Tamás: Internazionale-Bayern BL-meccs után MTK-Honvéd

Nagy megtiszteltetésben volt része az egyetlen NB I-es vasi játékvezetőnek, Bognár Tamásnak. A sárvári születésű sípmester a szerdai Internazionale-Bayer München (0:1) Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn kapu mögöt játékvezetőként segítette Kassai Viktor bíró munkáját.

Pum András

Nem kis feladatot kapott a Kassai Viktor vezette játékvezetői hatosfogat: a magyar bírók a szerdai Internazionale-Bayern München Bajnokok Ligája találkozót dirigálták. A teamben helyett kapott a Vas megyei Bognár Tamás is, a 32 esztendős sípmester kapu mögötti játékvezetőként segítette Kassai munkáját. A civilben egy sörgyárnál regionális vezetőként dolgozó Bognár 2006 óta NB I-es ,és 2009 óta FIFA-kerettag.

- Azt már korábban tudtuk, hogy ezen a héten feladatot kaptunk, ugyanakkor hivatalosan csak hétfőn derült ki, hogy melyik meccsre is küldenek, a pakliban a Marseille-Manchester United és az Internazionale-Bayern München szerepelt - mondta Bognár Tamás. - Nos, az illetékesek Milánóba irányítottak bennünk. Miután a magyar bajnokság tavaly decemberben véget ért, azóta nem vezettünk meccset, szóval nem volt egyszerű feladat rögvest egy Inter-Bayernbe csöppennünk. Kedden érkeztünk Milánóba, szerdán pedig jött a meccs. Tavaly ősszel már voltam kapu mögötti bíró BL-meccseken, így nem volt újdonság számomra ez a feladat - mondjuk az tény, ez teljesen más kaland, mint bíráskodni. Már csak azért is szokatlan volt, mert itt ugye valamennyi játékos szembe jön velem - a kapu mögötti bírók szerepét egyébként két éve vezette be az UEFA. A kapu mögött játékvezető feladata, hogy segítse a játékvezető munkáját a tizenhatoson belüli szabálytalanságok, a szögletek, szögletek utáni szituációk, gólok megítésélében. Fontos tudni, hogy kézzel, vagy testtel nem jelezhetünk a játékvezetőnek, a kommunikációs port segítésével kommunikálunk. A kapu mögötti játékvezető mindig a tőle jobb kézre eső tizenhatoson belüli területet figyeli.

Ami az Inter-Bayern BL-nyolcaddöntőt illeti: magáról a meccsszituációkról, az esetlegesen vitattt esetekről a szabály értelmében nem beszélhetek, de annyit elmondhatok, hogy egyenrangú partnerként kezeltek bennünk a játékosok, akik mind fizikálisan, mind mentálisan remek állapotban vannak - persze akadt egy-két idegesebb játékos, de ez még belefért. Nagy iramú, feszült meccs volt - Kassai játékvezető 12 kilométert futott a kilencven perc alatt - két elitklub mérkőzött egymással, tulajdonképpen a tavalyi Bajnokok Ligája-visszavágóról beszélhetünk. Hiába volt a port a fülünkön, nehezen sikerült kommunikálni Kassai Viktor kollégámmal: azért a 80 ezer szurkoló nem kis hangzavart okozott. Nyugodtam mondhatom: pályafutásom egyik meghatározó élménye volt a kilencven perc, a tavalyi Sevilla-CSZKA Moszkva BL-meccshez mérném, ahol negyedik bíróként működtem közre. A meccs után mindkét csapat vezetői gratuláltak, de ami ennél is fontosabb: az UEFA is pozitívan értékelte tevékenységünket. A mérkőzés másnapján egyébként kötelező jelleggel meg kell néznünk az előző napi találkozót, ezúttal is videóztunk - volt persze néhány kényes szituáció, de ezeket megbeszéltük magunk között, kielemeztük a látottatakat. Bizakodó vagyok, reális esélyt látok arra, hogy márciusban Bajnokok Ligája, vagy Európa-liga meccsen dolgozzunk. Kassai Viktor játékvezetőnek nagyon jó a nemzetközi megítélése, egyre inkább elfogadják a csapatok és a játékosok, és miután velem együtt összesen hat FIFA-bíró játékvezető Magyarországon, így bizakodó vagyok, hogy legközelebb is csatlakozhatok a magyar bírói csapathoz. Az álmom persze az, hogy egyszer jómagam is dirigálhassak egy Inter-Bayernhez hasonló kaliberű mérkőzést.

- Hétvégén pedig itt az újabb feladata, kezdődik az NB I., jómagam az MTK-Honvéd meccsen bíráskodok - folytatta Bognár Tamás. - Mondhatják, hogy ez nem ugyanaz a kávéház mint a milánói, de mi játékvezetők nem így gondoljuk. A szurkolók gyakran emlegetik, milyen jó nekünk, hogy világsztárokkal találkozhatunk a pályán. Persze, ez nem rossz, ugyanakkor meccs közben nem azt nézzük, hogy hívják az illetőt, hanem csak egy számot látunk: ő a hatos, ő a kilences, a név ilyenkor teljesen lényegtelen. Számunkra ugyanis valamennyi meccs egyformán fontos, legyen az Bajnokok Ligája, vagy NB I-es találkozó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!