csapatbajnokság

2019.09.11. 21:18

Bravúrral ötödik a SavArra

A Szombathelyi Dobó SE-t is jelentő SavArra együttese ötödikként végzett az atlétikai csapatbajnokság döntőjében.

Horváth Erika

Varga Balázs egyéni csúcsot ért el, már csak három centire van a 70 méteres határtó

Fotó: Szendi Péter

A székesfehérvári csb-döntőben való indulásra hat-hat keleti és nyugati országrészbeli (akár két klubból verbuválódott) csapat szerzett indulási jogot. A Szombathelyi Dobó SE a győri Horn-Bercsényi DSE-vel alkotta a SavArra gárdáját. Előzetesen a szakemberek a 7–10. helyre taksálták az együttest, de minden várakozást felülmúlva az ötödik helyre futott be 284 ponttal, ami 2 millió forintos szövetségi támogatást ér. A Haladás VSE a Zalaszám-ZAC-cal alkotott közös csapatot, a Pannónia Príma 148 ponttal a 11. helyen zárt. A zöld-fehérektől hármasugrásban László Dávid lett dobogós, harmadik. A csb-t a Budapesti Honvéd nyerte (387.)

Varga Balázs egyéni csúcsot ért el, már csak három centire van a 70 méteres határtól
Fotó: Szendi Péter

– Maximálisan elégedettek lehetünk – mondta Németh Zsolt, a Dobó SE vezetőedzője – ez az eddigi legjobb szereplésünk. Bravúrosnak mondható, hiszen nekünk csak dobóink, a győrieknek pedig sprinterei és néhány középtávfutója van. A Dobó SE-nek öt dobogós helyezése lett, mind kalapácsvetésben. Halász Bence 77,40, Gyurátz Réka 70,92 méteres eredménye önmagáért beszél. A nőknél Gergelics Cintia lett a második, Németh Zsanett a harmadik. Rába Dániel is tartja jó formáját, a második helyet jelentő 72,66 élete második legjobb eredménye. Nagyon biztató Varga Balázs szereplése is, új egyéni csúcsot ért el, már csak három centire van a 70 métertől.

A Vas megyeiek pontszerző helyezései. Férfi, 200 m: 9. Móricz Bálint (Haladás) 22,65. 400 m: 4. Boda Boldizsár (Haladás) 49,25. 110 m gát: 6. Bartalos Dávid (Haladás) 16,56. Magasugrás: 7. Kótai Gábor (Haladás) 1,90. Távolugrás: 8. László Dávid (Haladás) 6,77. Hármasugrás: 3. László Dávid (Haladás) 15,26, 9. Bartalos Dávid (Haladás) 13,76. Súlylökés (7,26 kg): 7. Halász Bence 15,20, 11. Doma Benedek 13,40 egyéni csúcs, 12. Hudi Ákos 13,34 (mind Dobó SE). Diszkoszvetés (2 kg): 4. Halász Bence 54,42, 6. Rába Dániel 46,03, 7. Varga Donát 44,17, 8. Hudi Ákos 42,87 (mind Dobó SE). Kalapácsvetés (7,26 kg): 1. Halász Bence 77,40, 2. Rába Dániel 72,66, 4. Varga Balázs 69,97 e. cs., 5. Hudi Ákos 68,99 (mind Dobó SE), 7. Mester László Haladás) 60,35, 9. Horváth Norbert (Haladás) 52,89, 10. Moór László (Haladás) 49,99. Női. 100 m gát: 9. Varga Eszter (Haladás) 15,79. Hármasugrás: 11. Varga Nikolett (Haladás) 11,24. Súlylökés (4 kg): 12. Gergelics Cintia 11,04. Diszkoszvetés (1 kg): 4. Gyurátz Réka 44,02, 5. Giczi Eszter 39,53, 6. Németh Zsanett 39,08 (mind Dobó SE). Kalapácsvetés (4 kg): 1. Gyurátz Réka 70,92, 2. Gergelics Cintia 62,47, 3. Németh Zsanett 60,05, 5. Giczi Eszter 52,60 (mind Dobó SE).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában