Sport

2009.11.06. 09:32

Bundesliga - Hazai pályán maradhat veretlen a Leverkusen - előzetes

Hazai környezetben, a Frankfurt ellen őrizheti meg 11 bajnoki összecsapás óta tartó veretlenségi sorozatát a tabella élén álló Bayer Leverkusen a Bundesliga 12. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A gyógyszergyári alakulat remekül kezdte a szezont, és eddig hat győzelem mellett ötször ért el döntetlent, a középmezőnyben vitézkedő Frankfurt pedig aligha jelenthet veszélyt rá. A vendégek a legutóbbi fordulóban a kieső helyen álló Bochumot verték 2-1-re, míg a listavezető a negyedik Schalke otthonában, 2-0-s vezetésről vesztett pontokat a döntetlennel zárult találkozón (2-2).
Ami a Bayer üldözőit illeti, a tavalyi kupagyőztes, jelenleg második Werder Bremen a vasárnapi zárómeccsen a sérült Hajnal Tamást nélkülöző Borussia Dortmund gárdáját fogadja. Az U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar válogatott Futács Márkó várhatóan nem léphet pályára a brémaiaknál, mert szintén sérüléssel bajlódik. A harmadik helyezett Hamburg Hannoverben vendégeskedik, míg sorban következő Schalkénak meglehetősen nehéz dolga ígérkezik a Bajnokok Ligájában kedden, a Bordeaux-tól hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett Bayern Münchennel szemben. Lőw Zsolt együttese, a Mainz szombaton a 16. Nürnberg alakulatát fogadja, míg a valószínűleg a sérült Dárdai Pál nélkül felálló, utolsó helyezett Hertha BSC alsóházi rangadón a 15. Kölnt látja vendégül.   
        

Bundesliga, 12. forduló:

péntek:
 
Bayer Leverkusen-Eintracht Frankfurt 20:30

szombat:

Bayern München-FC Schalke 04 15:30

VfL Bochum-SC Freiburg 15:30

1899 Hoffenheim-VfL Wolfsburg 15:30

FSV Mainz-1. FC Nürnberg 15:30

Borussia Mönchengladbach-VfB Stuttgart 15:30 

vasárnap:

Hannover 96-Hamburger SV 15:30

Hertha BSC-1. FC Köln 17:30

Werder Bremen-Borussia Dortmund 17:30

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!